LM.C World
 
Főoldal LM.C Média Extra Oldal
Yo!

Bejelentkezés

Az oldalon rengeteg saját infó és fordítás található, így ha elviszel valamit, a forrást kéretik kijelezni.

 
Chat
 
tomodachitachi



 


 
 

 


 


 


 


 


 


 


 


 



 

 

 

 

Interjú
Interjú : Egy év után az LM.C első új singleje egy fantáziával teli elektronikus dance zene

Egy év után az LM.C első új singleje egy fantáziával teli elektronikus dance zene


Megjelent az LM.C új kislemeze, a "My Favorite Monster", ami egy elektronikus dance zene. Ebben – a klipben való feltűnésükkel – maya és Aiji az egymás közti különbségeket mutatják be. "Ez egy olyan dal, amelybe a teljes jelenlegi énünket beleadtunk, amit csak tudtunk. Mintha jó értelemben véve felnőttünk volna" – mondja Aiji az új számról. Azt is bejelentették, hogy hamarosan befejeznek egy új albumot, amivel aztán Japánban koncertezni fognak. maya szerint "az új műveink olyanok, mint a játékok, amikkel a koncerteken játszani tudunk." Nem lehet majd levenni a szemünket az új és folyamatos tevékenységükről 2014-ben.
 
■Hét évünk volt arra, hogy felépítsük az LM.C nézőpontját és jellegzetességeit, szóval ennek a dalnak a témája a "kitörés."■
 
””A "My Favorite Monster" egy év után az első új kislemezetek. Ez egy olyan dal, amely a dance dalok irányába fordul.
 
maya: Az eredeti dal már létezett, mikor az előző kislemezen, a "DOUBLE DRAGON"-on dolgoztunk. Körülbelül öt számot vettünk fel akkor, amiket későbbi megjelenésekig félretettünk. A "My Favorite Monster" köztük volt.
 
Aiji: Akkoriban a "My Favorite Monster" megjelenése is felmerült a "DOUBLE DRAGON" helyett.
 
maya: Az is szóba jött.
 
””Már az elejétől fogva arra gondoltatok, hogy egy olyan dalt csináltok, amire táncolni lehet, és amihez step recordingot használtok fel? [A step recordinghoz egy úgynevezett sequencer szükséges, amely egy elektronikus eszköz vagy szoftver, mely egymás után sorozatban következő utasítások végrehajtására alkalmas. Az elektronikus zenében utasíthatja az elektromos hangszereket egy-egy szekvencia lejátszására - a ford.]
 
maya: Nem sokat tudok a dance zenékről. Az egyetlen, amit tudok, hogy four-on-the-floort [az elektronikus zenében használatos ritmusképlet - a ford.] csinálnak a dobokkal. Aijira bíztam az elrendezést, és azt gondoltam, talán szerettem volna többet beleadni a jelenlegi érzésből. A szám hangulata és elrendezése nem változott a demóhoz képest, de amikor hallgatom, a gitárt szeretném kiemelkedőbbé tenni.
 
Aiji: Úgy csináltam az elrendezést, hogy modern hangulata legyen a számnak. Azt szerettem volna, hogy az a fajta zene legyen, amitől még a club zenét kedvelők is azt gondolják, "valami érdekeset csinálnak." Például az elején a zenét csak a dobolás, a sequencer [a már említett step recordinghoz használatos eszköz - a ford.] és a kevés hang adja, de ezt a fajta megközelítést eddig még nem használtuk az LM.C-nél.
 
””A dalban különböző hangok vannak, ami azt a fajta játékos érzést kelti, ami az LM.C-re jellemző.
 
Aiji: De azt hiszem, ez az, amit eddig még szintén nem használtunk. Hét évünk volt arra, hogy felépítsük az LM.C nézőpontját és jellegzetességeit, szóval ennek a dalnak a témája a "kitörés". Ha úgy rendeztem volna, ahogy általában szoktam az LM.C-nek, akkor sokkal zajosabb és élénkebb lett volna, de helyette visszatartottam, amennyire csak tudtam. Ez egy olyan dal, amelybe a teljes jelenlegi énünket beleadtunk, amit csak tudtunk. Mintha jó értelemben véve felnőttünk volna.
 
””Már egyszer megkíséreltétek használni ezt a dance hangzást egy korábbi singlenél, a "SUPER DUPER GALAXY"-nál (2011). Mára kiteljesedett a koncerteken, és ez az a dal, amire mindenki táncol, amit mindenki élvez. Ezúttal is az EDM [Electronic Dance Music] irányába tartotok, de ez azért van, mert "mi ezt is meg tudjuk csinálni"?
 
Aiji: Pontosan. A tulajdonsága a számnak, hogy fülbemászó, de nem pop zene. Ahelyett, hogy azt akarnánk, hogy a dallamra koncentráljanak az emberek, azt szerettük volna, hogy a zene és az egész szám ritmusára és hangulatára figyeljenek. A kórus dalszövege is fülbemászó szavakat tartalmaz, mint "BANG!!" és "PUNK!!" Talán a megközelítésünk a "BOOST BUSTERz"-éhez (2007) volt hasonló. Az a szám egy kicsit fülbemászóbb és az érzés is jobban összecsiszolt.
 
””Úgy gondoltam, az intro úgy hangzik, mint egy film főcímdala. Vagy talán azt kéne mondanom, ez olyan szám, ami valami elképzelést ad az elmének.
 
Aiji: Mindig úgy csinálom a zenéket, hogy valami elképzelésem van róla. Erről a számról egy eredeti hollywoodi film jut eszembe.
 
””A dalszöveg egy LM.C-re jellemző csintalan, funky szörnyről szól, amely valaki fejében él.
 
maya: Igen. Új elemei vannak a számnak, amiket eddig még nem használtunk, de azt mondták nekem, "a dalszöveg LM.C-s", és bár nem tudatos volt, mégis így alakult. Egy szörnyet használok annak érdekében, hogy az emberek többoldalúságát ábrázoljam, és utána döntöttem el, hogyan fogom kifejezni ezt a gyakori témát, hogy az az LM.C-hez illeszkedjen. A dal vége azt mondja, "ha hezitálsz, akkor 'Ah!' az életed véget ér egy pillanat alatt!", de ezzel csak ugyanazt akartam mondani, mint máskor is. Ami az, hogy mindannyiunknak csak egy élete van, szóval nem lenne jobb boldogan élni? Számos különböző problémánk van, mint például a realitás és az eszmények közötti űr, de emiatt nem kellene elveszned.
 
Aiji: Szerintem a dalszöveg mayás. A szóhasználata – mint mindig – nagyon érdekes.
 
””A dalszöveg "PUNK!! Amennyi ostobaságot csak szeretnél. Ha PEACE!!-ért kiáltasz vagy sem. Lépj előre, voila!" része elképesztő.
 
maya: Ez a "The Genie Family"-ből van (nevet). (Egy anime, amit 1969-ben közvetítettek, melyben egy dzsin jön elő a palackból, ha valaki tüsszent.)
 
Aiji: Azon tűnődöm, felismeri-e valaki, hogy ez a "The Genie Family"-ből van. (nevet)
 
””Tudom, hogy él egy szabad és fegyelmezetlen szörny maya fejében, de mi van veled, Aiji?
 
Aiji: ……Azt hiszem……nekem is. (nevet) Az én koromban a szörny talán csak teljesen kirobban. (nevet)
 
maya: A dalszöveg egy kicsit túlzás, de arról éneklem, mikor az érzelmek – váratlan pillanatokban – felülmúlják az ésszerűséget és az értelmet. Szóval azt hiszem, mindenkinek van egy szörnye belül.
 
””Egy kezelhetetlen szörny, amit nem tudsz utálni. Az embereknek a klipet is meg kellene nézniük. Egy heves és cool videó lett, a rajongók pedig láthatják mayát táncolni. Szintén szórakoztató, hogy az emberek szörnyei a világ összes részéről megjelennek a videóban.
 
maya: Ez az a fajta klip, amit eddig még sosem csináltunk.
 
■A japán turné egy amolyan "best of LM.C" lesz. Ennek ellenére az emberek érezni fogják a változatosságot, vagy inkább, képesek leszünk megmutatni a rajongóknak, hogy kik is vagyunk mi pontosan előadókként.■
 
””Szintén ritka, hogy fekete-fehér ruhákat viseltek.
 
Aiji: A rendező ajánlotta ezt a kinézetet, aztán közösen döntöttünk róla, de tényleg ez az első. Korábban a zene alapján választottuk meg a kinézetünket és a klip stílusát.
 
””A kinézet a szám azon sorához kapcsolódik, ami úgy hangzik, "Angyal vagy démon?"
 
maya: Ez ez első, hogy fehér ruhában vagyok, de ez a dalszöveghez is jól illik.
 
Aiji: Amikor láttam a szörnyes képeket, amiket az emberek nekünk csináltak, azt gondoltam, elképesztő, hogy ilyen sok embernek van hatalmas képzelőereje. Az LM.C történelme a rajongóknak köszönhetően alakult ekkorává, de ez a fajta együttműködés az LM.C-re, mint bandára, jellemző.
 
””Mindenképpen. A kislemez második száma, a "Dolce Vitter" egy keserédes dal, amiről azt gondoljuk, "ez egy híres szám lesz".
 
Aiji: A "Dolce Vitter" sokkal szolidabb módon készült, mint a "My Favorite Monster". Ez egy olyan dal, amit akkor írtam, mikor azt gondoltam, "írok egy jó számot…egy számot egy jó dallammal." Az a fajta dal, ami az emberek érzelmeire van hatással – csupán a dallamával. Azt gondoltam, "egy új alap számot szeretnék írni az LM.C számára."
 
””A dallam és az ütem kiemelkedő pontja a dalnak.
 
Aiji: Igen. Ez egy népdalszerű szám, de van benne techno-pop és rezes hangszerelés is. Azt hiszem, az egyensúly érzése az, ami az LM.C-t azzá teszi, ami. Az ilyen daloknál – ha túlságosan az énekre összpontosítasz – nehéz kapcsolatot teremteni a zenével. Úgy gondolom, a kórussal együtt vannak olyan részek az elrendezésben, amikor a hallgatók azt gondolják, "Oh!"
 
””A dalszövegnek fiatalos érzése van, de vannak benne hihetetlenül szívbemarkoló részek is.
 
maya: Ezt egyszerűen csak a nagymamám emlékére írtam. A Doraemonban van egy történet a "Nagymama emlékeiről", és az érzések ahhoz hasonlóak…… A nagymamám 2012-ben hunyt el újévkor, és mielőtt elkezdtük az LM.C-t, a kutyánk, aki a szüleim házában élt, szintén meghalt. Ez a dalszöveg ezek miatt a dolgok miatt született meg.
 
””Az a rész, hogy "addig a napig, amíg egy nap újra találkozunk ott valahol", a mennyben való találkozásról szól?
 
maya: Ha ez igaz lehetne, akkor az ideális lenne. Ezek a szavak azért vannak, hogy eltérítsem a dalt a fájdalomtól az utolsó sorral.
 
””Egy számodra különleges ember haláláról énekelsz, de úgy tűnik, van egy olyan rész is, ami arról szól, hogy látsz egy UFO-t.
 
maya: Ez egy igaz történet. Arról írtam, ami a nagymamámmal történt meg.
 
Aiji: Emlékeztem erre a történetre, amit mayától hallottam, szóval azonnal arra gondoltam, hogy "ez a nagymamájáról szól."
 
maya: Valaha – az elemi iskola korai éveiben – úszóiskolába jártam. A nagymamám mindig elvitt engem biciklivel a buszmegállóba. Egyik nap azt mondta, "aközött a két hegy között egy UFO szállt", és emlékszem, arra gondoltam "rendben van a nagyim?"
 
””De gyerekként bizonyára nagyon kíváncsi lehettél és azt mondtad, "huh? tényleg?"
 
maya: Épp ellenkezőleg, aggódtam. (nevet)
 
””Meglepett, hogy ez egy igaz történet. De még egy ilyen erőteljes dalszöveggel sem lett túl érzelgős az LM.C.
 
Aiji: Igen, így van. maya szóhasználatával együtt sem. Nem pesszimista. Csak a remény van benne.
 
maya: A cím egy szójáték, ami az olasz "dolce vita" kifejezésből ered. Azt jelenti, "édes élet", de nem hiszem, hogy az élet ilyen, szóval megváltoztattam "Vitterre", ami egy kis játék az angol "bitter" [keserű - a ford.] szóval.
 
””Úgy érted, az élet nem csupán édes, hanem keserédes?
 
maya: Igen, úgy gondolom, az. Amikor közzétettük a címet, olyan érdeklődéseket kaptunk, hogy "elírtátok a címet?", de ez nem egy hiba volt. (nevet)
 
””Ez egy bemutató abból, ami az új albumon, a "PERFECT FANTASY"-n várható, ami 2014 februárjában jelenik meg?
 
Aiji: Inkább azt mondanám, ez a két szám egy röppálya része. Beleértve a hangzás irányzatát.
 
””Az LM.C mindig is különös volt, de már a címre nézve is alig várom, hogy halljam.
 
Aiji: Igen. Ez egy mini-album, de azt hiszem, az anyag hangereje és erőssége egy teljes albumhoz közelivé teszi. Úgy gondolom, ez egy olyan album, ami az elejétől a végéig lélegzetelállító lesz.
 
””Hát, végül mondtok nekünk valamit a japán turnétokról, ami február 7-én kezdődik?
 
Aiji: Az LM.C nem csinál ráadást, és mikor egy album kapcsán turnézunk, az album mindig erősen képviselve van. De ezalkalommal egy mini-albumról van szó, és mivel a tartalom egységes, meg fogjuk mutatni nektek az új világunkat egy olyan dallistával, ami egy amolyan "best of LM.C" lesz. Ennek ellenére az emberek érezni fogják a változatosságot, vagy inkább képesek leszünk megmutatni a rajongóknak, hogy kik is vagyunk mi pontosan előadókként. Azt hiszem, a rajongók mindenképp jól fogják érezni magukat.
 
maya: 2012-ben egyszerűen észrevettem, hogy "a koncertezés jó móka", és ez volt az az év, mikor felfedeztem, hogy "ez az, ami az LM.C". Képes lennék mindennap átélni azt az energiát és szenvedélyt, ami azokban az emberekben van, akik a rendezvényekre jönnek, szóval még jobban várom a következő turnét. Nemrég az érzéseim a koncertek kapcsán… hát, egyszerűen szólva a műveink olyanok, mint a játékok, amikkel mindenki játszani tud. Mint amikor a homokozóban játszol, és jó móka, mikor van egy új lapátod vagy vödröd. Mostanában RUN LM.C néven léptünk fel klubokban, és szeretném, ha azok az emberek is megnéznék a koncertjeinket, akikkel ott találkoztunk. Szóval most tényleg nagyon várom a turnét.
 
 
 
 
 
☑ Fordította: Jojó
     Forrás: 

 

Még nincs hozzászólás.
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77