Remegsz!

Aiji egy széken kuporogva épp blogbejegyzést írt az esti koncertről. Nem nagyon volt ihlete, fáradt volt, de nem szerette volna, hogy a ma esti rajongók úgy érezzék, ők kevesebbet jelentenek, csak mert nem készül az általuk látott koncertről is egy röpke értékelés. Egy óra kínlódás után végre sikerült kikényszerítenie magából pár mondatot, már csak valami megfelelő befejezés hiányzott. Elgondolkodva dobolt az ujjaival az íróasztalon, majd amint ihlete támadt, céltudatosan nyúlt az egérért, hogy befejezze a bejegyzést, ám a jól ismert kis fehér nyilacskának nem akaródzott megmozdulnia.

 

- Mi a…?! - szisszent fel Aiji. A laptop ebben a pillanatban fogta magát és kikapcsolt. - Ne már, ilyen nincs! A francba, a francba!

 

- Baj van? - Maya feje tűnt fel az ajtóban. - Az egész folyosó visszhangzik a kiabálásodtól!

 

- Ááá, ne is kérdezd! Órák óta szenvedek azzal, hogy írjak valamit a mai koncertről, erre mikor már épp kész lettem volna, elszállt ez az átkozott gép! - A gitáros bosszús pillantást vetett az említett szerkezetre.

 

Maya egy darabig még tétovázott az ajtóban, majd belépett, és behúzta azt maga mögött. A kezében tartott törölközőjét látványosan ledobta az ágyra, ezzel is érzékeltetve, hogy épp egy fontos napirendi pontját tolja későbbre, csak azért, hogy önzetlen segítséget nyújthasson barátjának.

 

- Segítek, te, analfabéta! - nevetett. - Amúgy is, minek akarsz mindig olyan hosszú recenziókat írni? Én el tudom intézni két sorban is.

 

- Mert ha valamelyik helyszínről rövidebbet írnék, azt hihetnék a rajongók, hogy ők kevésbé fontosak. - Maya erre csak a szemét forgatta.

 

- Na, kapcsold vissza! - nógatta bandatársát. - Elvileg pár percenként csinál a rendszer biztonsági mentést, úgyhogy, ha nem is az egész, de a nagy része biztos meglesz.

 

Aiji visszafordult a laptopja felé, és idegesen várt, hogy végre valahára felálljon a rendszer. Ahogy ez megtörtént, azon nyomban megnyitotta a honlapot, de utána rögvest elbizonytalanodott.

 

- Most te azt hiszed, rájövök, hogy ez hova menti a piszkozatokat? - szólt hátra az énekesnek.

 

- Jajj, már… Add ide! - Azzal Maya átnyúlt Aiji válla fölött, és kivette a kezéből az egeret. Egy pillanatra úgy érezte, mintha a gitárosa híresen biztos keze megremegett volna az érintése nyomán, ám gyorsan elhessegette a mondatot. - Na, várj csak…

 

Maya közelebb hajolt, hogy jobban lássa a monitort. Hosszú, szőke tincsei a gubbasztó férfi vállát súrolták. Összehúzott szemmel próbálta megtalálni a mentés helyét a honlapon. Teljes figyelmével erre koncentrált, ám egyszer csak úgy érezte, valami nem stimmel. Egy pillanatig nem tudott rájönni, mi, ám hamar összeállt a kép. Aiji nem vett levegőt, pontosan azóta, hogy ő a nyakába hajolt. Ez teljesen összezavarta, hirtelen hátrahúzódott. Tanácstalanul meredt az előtte ülő barátjára, mígnem az hátra nem fordult, hogy megnézze mi történt.

 

- Mi a probléma? - kérdezte a gitáros szenvtelen hangon.

 

- Semmi, csak… izé… én sem találom - motyogta Maya megszeppenten.

 

- Oh! Nem lesz meg… Érzem…

 

- Nem, nem, nem, egy pillanat és rájövök, hogy hol keressem! - kiáltott fel az énekes. Egyik kezét rátette Aiji vállára és egy mozdulattal visszafordította őt, és újra áthajolt felette. Érezte, ahogy a gitáros újra megremeg az érintésétől. „Nem, ez nem lehet. Maya! Csak képzelődsz!” Nem hagyta nyugodni az ügy, mégis minden erejét összeszedve újfent tanulmányozni kezdte a honlapot, s kisvártatva meg is találta a szükséges modult. „Ezt még kipróbálom. Meglátjuk tényleg csak bebeszélem-e magamnak…” Kissé oldalra fordította a fejét, és lassan elkezdett visszacsúszni az előredőlt testhelyzetéből. Az ajkai majdnem súrolták Aiji arcát. Az egyik kezét még mindig a férfi vállán nyugtatta, így világosan érezte, hogy az megállás nélkül remeg. Mikor az szája elérte kedves gitárosa fülét, halkan belesúgta „Itt van!”. Aiji összerázkódott, Maya pedig gyorsan felegyenesedett.

 

- Köszönöm - krákogta a gitáros. - Öhmm, én most befejezem még ezt, utána sürgősen le kell feküdnöm, mert helyben elájulok a fáradtságtól.

 

- Oké, én pedig megyek zuhanyozni! - nyögte ki az énekes. - Jó éjt! - Azzal kiviharzott a szobából.

 

Aiji üveges szemekkel bámult maga elé. Percekig meg sem moccant, csak a képernyővédő bekapcsolását jelző halk hangocska térítette magához elmélázásából. Gyorsan megrázta az egeret, majd leírta a záró sorokat, s mentette a bejegyzést. Kapkodva kikapcsolta a gépet, és úgy ahogy volt, fellépő ruhástól az ágyra vetette magát. Még az olvasólámpát sem kapcsolta le, azonnal mély álomba zuhant, mint aki menekül az ébrenlét elől.

 

 

 

Maya eközben a zuhany alatt állt. Csak a hideg csapot nyitotta meg, s teste hiába tiltakozott a jeges kínzás ellen, ő csak rendületlenül állt a vízsugár alatt. Úgy érezte, szó szerint le kell hűtenie magát ahhoz, hogy józanul tudjon gondolkodni. Miért reagált úgy Aiji a közelségére, az érintéseire? Ha jobban belegondol, nem is ez volt az első alkalom. Már máskor is feltűnt neki barátja különös reakciója egy-egy gesztusára, de ezt mindig be tudta a koncertek miatta idegességnek, vagy a saját képzelete játékának. Most viszont… Ha csak nem húzta fel magát teljesen az elszállt gép-incidensen, semmi oka nem volt annak, amiért így viselkedett. Semmi, hacsak nem… „Nem!” Maya hevesen megrázta a fejét, s további gondolkozás helyett inkább megpróbált a fürdőszobai teendőire koncentrálni. Sietve megszárította a haját, majd visszatért a szobájába. Nem gyújtott villanyt, kitapogatta a széket az ajtó mellett, leszórta rá a holmijait, s rögtön az ágy felé vette az irányt. Bebújt a takaró alá, s a térdeit egészen az álláig felhúzta. Vacogott, a fogai össze-összekoccantak. „Biztos a hideg víz miatt… Buta vagy, Maya!” Körülbelül fél órát kínlódott, de végül sikerült nyugtalan álomba merülnie. Álmában Aijit látta, amint mosolyog, de nem rá. Féltékeny volt, nagyon féltékeny. Mikor észrevette, hogy a férfi egyre távolodik, kéz a kézben valakivel, aki nem ő, Maya zokogásban tört is, s érhetetlen szavakat kiabált barátja után. Jóval dél után ébredt csak fel, verejtékben úszva. Felült az ágyban, s remegve karolta át a térdeit. Már nem fogta állapotát a hideg zuhanyra. Újra és újra felidézte álmának részleteit, majd visszagondolva a távolodó alakra, nem csak álombeli énjének, hanem neki is könnyek szöktek a szemébe. Még volt pár órája a turnébusz indulásáig, kellet is az idő, hogy kellőképp összeszedhesse magát. Végül pontosan a kijelölt időpontban megjelent a parkolóban. Aiji már ott volt. Maya láttán azonnal a táskájában kezdett el kotorászni, s két hatalmas szendvicset vett ki belőle.

 

- Lefogadom, hogy tegnap ilyenkor óta maximum csak nyalókát ettél… Tessék ezt most szépen elpusztítani! - nyomta az énekes kezébe a szálloda emblémájával ellátott kis csomagot.

 

- Kösz, tényleg nem ettem még semmit. - Maya mosolyt erőltetett az arcára, majd örült, hogy a következő percekben az evés fogja lefoglalni mindkettejüket.

 

Végül az egész út során sem sokat szóltak egymáshoz, Maya a szokásosnál is lassabban küzdött meg a szendvicsével, Aiji többször is megjegyezte, hogy nem ez nem nyalóka, igazán ehetné gyorsabban. Ám az énekes örült, hogy kitartott a „menedéke” addig, míg oda nem értek az esti koncert helyszínére. Egy kis késésben voltak, így a menedzser egyenesen az öltözőikbe lökdöste a fiúkat, ahol a személyzet már rajtra készen várta őket, hogy mindenben a rendelkezésükre álljanak. Maya próbált természetesen viselkedni, ám ez nem mindig jött össze neki. Ideges volt, a szokásosnál sokkalta gyorsabban összecsapta a készülődését, majd mindenkit kitessékelt a szobából. Nekidőlt az ajtónak, s lehunyta a szemét. Elszánta magát a cselekvésre. Ki kell derítenie, vajon Aiji mit érez iránta, és már meg is volt a terve. Vett egy-két mély lélegzetet, majd kilépett a folyosóra és barátja öltözője felé vette az irányt. A szíve a torkában dobogott, ahogy lenyomta a kilincset.

 

- Na, mi a helyzet? - kiáltott rá a tollászkodó gitárosra tetettetett lazasággal. - Nem hittem, hogy megéljük, hogy én készülök el előbb!

 

- Jaj, ne piszkálj már! Itt hagyott mindenki, én meg egyedül nem tudom elrendezni magamon ezt a göncöt… - morogta Aiji. - Kell neked mindig ilyen lehetetlen fellépő ruhákat kiagyalni!

 

- Már megint az én segítségemre szorulsz? - lépett oda hozzá Maya engesztelő mosollyal. Letérdelt bandatársa elé, s gyakorlott mozdulatokkal felcsatolta a szükséges kiegészítőket a megfelelő helyekre, s eligazgatta az „lehetetlen” szoknyát is. Mikor végzett felnézett barátjára, aki megkövülve állt előtte. Ő úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre, gyorsan talpra ugrott.

 

- Na, várj csak, mindjárt kész leszel! - Azzal megkerülte a gitárost, s hátulról átkarolva őt, felcsatolt rá egy különféle gyöngyökkel és szegecsekkel díszített övet, majd végigsimított a felsőtestén, hogy elegyengesse a póló gyűrődéseit. Aiji ökölbe szorította a kezét, hogy valahogy úrrá legyen a remegésén, de ez nem sokat ért, mintha villám csapott volna bele mind ahányszor barátja hozzáért. Maya ekkor úgy döntött kockáztat. Egy mozdulattal maga felé fordította a nálánál alig alacsonyabb férfit, s hevesen megcsókolta. Aiji csak mozdulatlanul állt, nem tolta őt el magától, de nem is viszonozta a csókot. Maya szemébe könnyek szöktek, de nem engedte el a férfit. Kezeivel a gondosan belőtt hajába túrt, és kétségbeesetten próbálta még közelebb húzni magához. Egyszer csak érezte, hogy Aiji ajkai megmoccannak, s lassan, félősen, de visszacsókolnak, miközben kezeit tétován Maya csípőjére helyezte. Óráknak tűnő percek teltek el így, majd a gitáros finoman eltolta magától barátját.

 

- Sírsz - suttogta neki.

 

- Te is! - nevetett fel az énekes könnyes szemekkel.

 

Aiji lágyan letörölte az ujjaival Maya arcát, majd közelebb húzta magához és a homlokát az ő homlokának támasztotta. Mindketten lehunyták a szemüket, s a másik légzését hallgatták.

 

- Maya, én… - A gitáros pár perc múlva felemelte a fejét, hogy megszólítottja szemébe nézzen. - Valami megváltozott bennem. És ez már hónapok óta tart! Emlékszel, mikor kiütötted magad azon a menedzsmenti partin és én vigyáztam rád egész éjszaka? Akkor éreztem először. Azt hittem, csak ez csak valami baráti ösztön, amit az váltott ki, hogy én vagyok az, akinek gondoskodni kell, rólad, de… - hadarta. - Maya, én csak téged látlak! Ha lehunyom a szemem, ha alszom, de akkor is, ha ébren vagyok. Nem tudok másra gondolni, csak rád! És, Maya, én… - fájdalmasan elharapta a mondatot. - Nem tudom kimondani. Félek, hogy ha kimondom, vége mindennek. Az LM.C-nek, a barátságunknak… De így még talán nem késő.

 

- De késő - szólalt meg az énekes. - Akármi fog történni, én nem tudom tovább magamban tartani. Szeretlek, Aiji! Szeretlek, már a kezdetektől! És tudom, miről beszélsz! Én is mindenben téged láttalak… látlak. Hosszú hónapok, lehet, hogy évek munkája volt, hogy megtanuljam elfogadni, hogy nem lehetsz az enyém. El kellett nyomnom magamban az érzést, le kellett küzdenem, hogy mindenkiben téged keresselek. Meg kellett tennem, hogy barátok lehessünk, hogy sikeresek legyünk. Erős voltam, és sikerült elrejtenem az érzelmeimet. Viszont ezek után már nem fog menni. Szeretlek, szeretlek, szeretlek…! - zokogta.

 

- Maya… Nézz rám! - suttogta a gitáros. - Én is szeretlek. Minden rendben lesz.

 

Az énekes erre barátja nyakába vetette magát, aki olyan szorosan ölelte magához, mint előtte még soha senkit. Maya a vállába fúrta az arcát, s még mindig sírt. Ő lassan simogatni kezdte a hátát, hogy megnyugtassa, s hamarosan el is érte a célját. Szívük szerint örök időkig álltak volna így, egymás karjaiban, ám egy határozott kopogás szétrebbentette őket. A menedzserük nyitott be.

- Fiúk, lesz egy kis csúszásunk, de… Úristen! Ti meg hogy néztek ki?! - nézett döbbenten az elfolyt sminkű, zilált csapatra. - Hol vannak a sminkesek és a stylistok?

 

- Elmentek - felelte a gitáros.

 

- Én elküldtem őket - tette hozzá az énekes.

 

- Na, most azonnal visszahívom őket! Már megbocsássatok, de tragikusan festetek. Örülhetnek, ha nem rúgatom ki őket ezért a félmunkáért! - Azzal a főnök kiviharzott az öltözőből.

 

Maya nyugtalanul nézett Aijira, mire a gitáros megfogta a kezét és szeretetteljesen megszorította. Az énekes boldogan elmosolyodott.

 

 

 

„Hatalmas siker zajlott le tegnap a várva várt LM.C koncert! A legtöbb dal az együttes legújabb nagylemezéről hangzott el, de sok régi kedvenc is helyet kapott a setlisten. A rajongók nagy örömére a duó eddigi szokásaihoz képest meglepően sokat fanszervízelt, többször igazi csókok csattantak el a színpadon a két tag között. Nincs róla információ, hogy ez egyszeri ajándék volt az extatikus közönségnek, vagy a jövőben az LM.C is csatlakozik a rendszeresen fanszervízelő Visual Kei bandák népes táborához.”

 

 

 

Írta: Valen

Súgó Még nincs hozzászólás.