Bújócska

Most becsukom a szemem, és a falnak fordulok. Menj, bújj el, tízig fogok számolni… oké, lassan, de aztán megyek… tényleg…

 

Szóval akkor egy…

 

…kettő…

 

Mi lehet rosszabb annál, ha egy munkával töltött nap után hulla fáradtan hazaesel, és nincs áram? Ja hát persze, megvan… ha egy munkával töltött fárasztó nap után hazaesel, döbbenten észleled, hogy nincs áram, a fagyasztód leolvadt (nem mintha lenne benne bármi ehető), és ennek tetejében még egy infantilis harmincévest is pesztrálnod kell, csak mert a bandatársad, és elmondása szerint senki mást nem tudott felhívni.

 

Aiji azt tette, amit ilyen esetekben tenni szokott - összeszorította a fogát, beszív, kifúj… megnyugszik… nem, ha nem is nyugszik meg, legalább lehiggad kicsit…

 

- Persze, gyere nyugodtan - felelte maya azon kérdésére, hogy nem lenne-e gond, ha

 

átugrana egy kicsit.

 

- Igazából az a helyzet, hogy már… itt vagyok…

 

Aiji percekkel később már egy zilált hajzatú, enyhén alkoholszagú mayát engedett át lakása küszöbén, akit látszólag egyáltalán nem zavart az áramszünet, sőt kifejezetten mókásnak találta, hogy Aiji öngyújtóval a kezében közlekedik.

 

…három…

 

Az egész nem volt más, mint a gondoskodás egy furcsa… fajtája? Nem lehetett ezt igazán jól megfogalmazni, és persze ő mindig gondban volt a szavakkal. Számára a kommunikáció csak valamiféle nyűg volt, ami folyton bajba sodorta; akaratlanul bántotta meg a körülötte lévőket, hogy aztán az engesztelésre tett esetlen próbálkozása még jobban elmérgesítse a helyzetet.

 

A csönd volt az ő menedéke, oda el tudott bújni és megóvta a hibáktól is - csak éppen ez a némaság, a szavak hiánya egy falat emelt köré.

 

Rengeteg a tökéletlenség, a kifejezést elnyelte a tökéletesség.

 

Nem akarok tökéletes lenni… aki tökéletes, teljesen magányos - ezt egyszer maya mondta neki… talán épp munka közben. Egy füzet volt előtte, és a ceruzája végét rágcsálta, de hogy dalszöveget írt-e, vagy csak firkálgatott, arra nem emlékezett. Nyugodtnak tűnt, valahogy kicsit távolinak, és Aijinek volt egy olyan érzése, hogy ez a mondat egyszer már elhangzott, sokkal viharosabb körülmények között is. Persze, nem mert rákérdezni, és hát maya igen csak távol állt a tökéletesség minden formájától.

 

…négy…

 

Már egy jó ideje ismerte mayát, és jóval azelőtt, hogy egy együttesben kezdtek volna zenélni, megpróbált valamiféle ítéletet, lehetőleg egyértelmű véleményt formálni róla. Aiji nem szerette a felcímkézetlen dolgokat, azok bizonytalanok voltak, és valahogy riasztóak, azonban mayát soha nem sikerült kategorizálnia.

 

Kereste a közös pontokat, mint a zene, a színpad, de ők ketten teljesen máshogy viszonyultak ehhez; maya imádott szerepelni, külsejének megkomponálása mindig rengeteg időt vett igénybe, Aijit meg igazából nem érdekelték a külsőségek, ő csak zenélni akart és kész. Mégis gyakran előfordult, hogy elragadta a másik lelkesedése, sőt mostanában már felhőtlenül élvezte a fellépések minden egyes pillanatát, és néha még az imidzsük alakításába is beleszólt.

 

Igen, maya bandatárs volt… egy tulajdonképpeni barát, de valahogy ez sem volt az igazi, mert a barát arra való, hogy néha kirángasson a mélypontról, és akivel el tudsz menni inni. Azonban az ő kapcsolatukban volt egy pont, ahol elcsúsztak a dolgok, összezavarodtak, és már megint csak szembetalálta magát azzal a káosszal, ami maya közelségével együtt járt.

 

…öt…

 

Maya egy időben mindig sminkben aludt, aztán egy reggel vörös szemmel ébredt, vagy legalábbis Aiji elmondása szerint teljesen vörös volt a szeme, mert ő speciel nem látott… szóval az allergiás reakció óta, lakáson belül mindig leszedi magáról a festéket.

 

Ez koncertek után általában egy több órán keresztül tartó fürdőzési szertartás keretében zajlik, és mire végez, Aiji szokás szerint már rég alszik.

 

Persze azért arra általában magához tér, ahogy a fürdőtől felhevült bőrű, vizes hajú szőkeség bekúszik mellé az ágyba, aztán addig fészkelődik, míg a takaró nagy része az övé nem lesz. Ilyenkor Aiji morgolódik, célozgat arra, hogy mayának is van takarója, sőt, saját ágya is, de maya úgy tesz, mintha nem hallaná, és még jobban hozzábújik Aijihez… aki végül mindig megadja magát, és átöleli mayát.

 

A szálloda személyzete aztán reggel meg csodálkozik, hogy az egyik ágy érintetlenül maradt.

 

Aiji valójában nem tudja kezelni a helyzetet - a józan eszére hallgatva már rég ki kellett volna rúgnia az ágyából mayát, véget vetnie ennek a koncertek utáni rituálénak… mert nappal ők csak barátok, és ő nem is akar többet, hisz mayával így is elég baj van. De maya smink nélkül már nem az az exhibicionista, folyamatosan pörgő sztár, hanem csak egy sérülékeny, éretlen felnőtt, aki elvesztett minden kapaszkodót maga körül.

 

…hat…

 

Aiji gyakran azt érezte, hogy akaratán kívül egy hülye játékba lett belerángatva - mindig is utált bújócskázni. Nem tetszett neki, hogy a sok mű-mayamosoly közül elő kell keresnie az igazit, és abban sem volt biztos, hogy kifizetődő a másik álomvilágában turkálni.

 

Komolyan, mintha bemennél az öcséd szobájába, ahol a földre dobált holmiktól már nem is látszik a padló, és a rendetlenségben soha nem lehetsz biztos abban, hogy mire is fogsz rálépni.

 

Még nem látom, merre vagy, ez valami, amit nem tudok... Amit mutatsz, az csak a hamis látszat. Ráadásul még azt sem tudta, hogy tényleg meg akarja-e találni az igazi mayát… sőt, néha nem is volt benne biztos, hogy létezik egy igazi maya.

 

… hét…

 

A fanservice az egyik legbiztosabb módja annak, hogy a zenekarod népszerűsége az egekbe szökjön…

 

Nem tudta, kitől származott ez a nagyon bölcs mondás, de Aiji szarkasztikusabb pillanataiban hajlamos volt elhinni a benne foglaltakat… legalábbis különösen élénken élt benne annak a délutánnak az emléke, amikor a menedzserük szokatlan kérdéssel állt elő.

 

Aiji alig mert felnézni, érezte, az arca egy árnyalattal vörösebb lett, maya pedig a száját rágcsálta, ami nála egyértelműen az idegesség jele volt.

 

Végül aztán maya hamarabb tért magához, és meglepően nyugodtan válaszolt.

 

- Tudja, az ilyen dolgok… szóval ez nem lehet előzetes megbeszélés tárgya, ez vagy

 

jön… - itt egy oldalpillantást vetett Aijira - vagy nem.

 

A dolog végül nem került elő többet, a menedzser csak megvonta a vállát, és elnézést kért, hogy egyáltalán elő mert hozakodni ezzel, de látszott rajta, egyáltalán nem érti.

 

Tulajdonképpen Aiji sem értette; a Pierrotban ugyan csak passzív résztvevője, de igenis résztvevője volt Kirito fanservice akcióinak, mayát pedig még meg is csókolta Miyavi… viszont most még elképzelni is nehezére esett, hogy maya és ő esetleg… nem, ez képtelenség. Egyszerűen képtelenség.

 

- Megbántottalak azzal, amit délután mondtam?

 

Aiji meglepve fordult maya felé, aki elszántan figyelte az utat. Aiji nem szeretett vezetni, úgyhogy maya néha elvállalta a sofőr szerepét, mint ahogy most is. Tényleg kimerítő nap állt mögöttük, eddig szótlanul bámult kifelé az ablakon, és a szőke férfi kérdése váratlanul érte.

 

- Dehogy is - válaszolt szinte reflexszerűen Aiji, de kimondott szavait nem érezte

 

meggyőzőnek. Tényleg megsértődött volna?

 

Amit mindenki megvet, az a hamis gondolkodás.

 

- Csak hogy tudd, én a fanservice-t elég álságosnak érzem… úgy értem, ha igazi

 

érzelmek vannak mögötte, akkor én azt nem akarom színpadon reklámozni, egyébként meg… tartalak annyira a barátomnak, hogy ne alázzalak meg ezzel.

 

Aiji képtelen volt bármiféle válaszra, végül is aztán pár mély levegővétel után kimondta az első dolgot, ami eszébe jutott.

 

- Köszönöm.

 

… nyolc…

 

Aiji azt még megszokta volna, hogy maya a nap leglehetetlenebb pillanataiban bukkan fel a lakásában, (és a magánéletről tartott, üvöltözéssel egybekötött előadással is csak annyit sikerült elérnie, hogy mostanában legalább felhívta, mielőtt konkrétan megjelent) de amikor nekiállt kienni a hűtőjének amúgy is csekély tartalmát, és még megjegyzéseket is tett a főzőtudományára, konkrétan az idegroham kerülgette.

 

Rendben, tény, hogy szörnyű szakács volt, de az elnéző mosoly maya arcán, amikor feltárcsázta a környéken lévő kajálda számát, igazán fájt neki. Persze később, mikor az ágyán elfogyasztottak egy valóban minőségi ételt, amiből végre hiányzott a gyorsfagyasztott cuccok kellemetlen mellékíze, kicsit hálás volt mayának, és még azt a tényt is sikerült figyelmen kívül hagynia, hogy ő fizetett a futárnak.

 

Szerette az ilyen hajnalig-filmnézős-a-semmiről-beszélgetős estéket, amik általában úgy végződtek, hogy maya kitúrta őt a saját ágyából, vagy a hasát párnának használva elaludt. Vagy esetleg egy harmadik verzió szerint egy gyenge pillanatában megcsókolta mayát, és az est hátralévő részét szeretkezéssel töltötték.

 

…kilenc…

 

- Mi volt közted és Miyavi között?

 

Nem kellett volna megkérdeznie, tudta jól, mégis megtette… csupa önzésből, mert tudni akarta, mert nem bírta már tovább a bizonytalanságot… Maya azonnal bezárkózott, az arca merev lett és érzelemmentes… csak megrázta a fejét, és azt mondta, semmi.

 

Néha már-már úgy érezte, sikerült megtalálnia mayát, de ő számolni akarta a múlttal is, nem volt elég neki a jelen.

 

Így most elvesztette azt a keveset is, ami volt.

 

De hát mégis, mi bántotta az önérzetét? Az, hogy együtt voltak? Vagy hogy maya szerelmes volt belé… vagy hogy még mindig szereti?

 

Nem bízott benne eléggé, és ezt maya pontosan érezte.

 

Aiji nem szerette a felcímkézetlen dolgokat - mayát is szerette volna kategorizálni, a szívének megfelelő részlegébe tenni, csak egyszerűen félt.

 

Rettegett attól, hogy a koncert utáni rituálé, meg az, hogy néhanapján eltölt vele egy éjszakát csak valamiféle pótlék; és Aiji nem merte kitenni magát a csalódás kockázatának.

 

…tíz…

 

Csak egy pillanat volt, egy véletlennek tűnő, ártatlan mozdulat… a közönség őrjöngött, a nevüket skandálták, és maya már folytatta is a következő dal felvezetésével, de Aiji még mindig érezte a puha, meleg, kicsit izzadt tenyeret… ahogy ráfog az ő kezére, és megszorítja az ujjait. Zavartalanul közelítesz meg újra.

 

Befejeztem a számolást… megyek!

 

(és ha nem is talállak meg… tudom, hogy a végén úgyis te fogsz előjönni)

 

 

 

Írta: szobapapucs

Súgó Még nincs hozzászólás.