Búcsúlevél

Ez egy búcsúlevél tőlem Neked. Megírom, mert úgy érzem meg kell írnom. Régen minden olyan kusza volt, mára letisztultak a dolgok. Volt, hogy nem tudtam ki vagyok. Most pontosan tudom. Egyszerűen csak Maya, egy összetört lélek, név mögé bújtatva.

Persze ez mind nem számít, egy dolog számított : Te és én.

 

Minden akkor kezdődött, amikor megismertelek. A Pierrot feloszlott és az én útjaim is akkor váltak el Miyavitól. Mérhetetlenül rossz időszak volt ez. Aiji be kell látnod szükségünk volt egymásra. Akkoriban te voltál a zenésztársam, a testvérem és a legjobb barátom is. Minden a legnagyobb rendben volt, boldog voltam, mindig vidám és mosolygós.

Aztán történt valami. Úton voltunk egy hotelba, mikor az autó defektet kapott és természetesen nem volt nálam pótkerék, miért is lett volna. Indulás előtt a legfontosabb az volt, hogy legyen nyalóka. Szóval a kocsit letoltuk az útról. Nem messze volt egy kis tó. Szépen sütött a nap ezért úgy döntöttünk megmártózunk a hűsítő vízben. Ember! Az nagyon ott volt, annyit baromkodni. Aztán olyat tettem, amire nem számítottam még én magam sem, egy nagyobb pancsolás után megcsókoltalak. Félve néztem szemedbe, hogy vajon , hogy fogsz reagálni. Erre magadhoz húztál, átöleltél és te csókoltál meg. Ezután a part felé vettük az irányt, közben végig hevesen téptük egymás ajkait. A partra kiérve egymásnak estünk, ruha a fürdés miatt alapból nem volt rajtunk, tehát nem állt az utunkba. Féltél megérinteni, édes voltál. Odahúztam a kezed, jelezve, hogy minden a legnagyobb rendben. Tapasztaltabb voltam nálad ilyen téren, persze ettől még te voltál az irányító. Nem bántam, mert a tiéd voltam, nem bántam egyáltalán nem. Örültem, hogy én voltam neked az első pasi. A legnagyszerűbb szeretkezés volt, amit valaha átéltem és te is élvezted. Már akkor tudtam miért, mert téged szerettelek a legjobban. A karjaimban aludtál el, az egyik fa tövében feküdtünk. Adtam egy csókot homlokodra és megszólaltam :

- Szeretlek Aiji!

Reméltem még hallod, mert soha máskor nem lett volna bátorságom bevallani, de nem hallottad már aludtál. Én is elszenderedtem. Arra ébredtem, hogy rám teríted ruháim.

- Bocsi,nem akartalak felébreszteni, csak nem szeretném, hogy megfázz.

- Semmi. Köszi!

- Maya, ha már úgy is ébren vagy, akár telefonálhatnánk is segítségért.

- Ühhmm…rendben.

Estére oda is értek, hoztak kereket és így mi is tudtunk tovább menni. Éjszaka nem tudtam a saját szobámba maradni, átmentem hozzád, te már aludtál. Bebújtam melléd az ágyba, átöleltelek, mire te egy kicsit mocorogtál, de nem ébredtél fel. Szorosan hozzád bújva aludtam el.

Másnap nem voltál mellettem mikor felkeltem. Csak este találkoztunk a koncerten. Nem mertem hozzád szólni, féltem, hogy mérges vagy amiatt, mert ott aludtam. Te sem nagyon szóltál. Koncert után gratuláltunk egymásnak, rám mosolyogtál, majd el is tűntél az ajtó mögött. Másnap hazautaztunk, minden úgy ment tovább, mint a koncert előtt. Kivéve, hogy nem voltak tartalmasabb beszélgetéseink és eltávolodtunk egymástól. Nagyon furcsa volt, mert régebben minden tudtunk egymásról, mindig mindent megbeszéltünk. Pedig én nem akartam ezt, én szerettelek, szerettem volna hozzád szólni, elhívni valahova, de nem volt elég bátorságom, féltem, hogy azzal az éjszakával elrontottam mindent és túl érzelgősnek gondoltál volna, nem látszott semmi az arcodon mindig higgadt voltál, de nem mutattál érzéseket, úgy gondoltam, boldog vagy így is, és nincs szükséged rám. Ezért még ha lett volna bennem annyi kurázsi, hogy szólok érzéseimről, nem tettem, mert nem akartam neked gondot okozni.

Közben eltelt három hónap. Semmi nem változott, úgy gondoltam végleg elveszítettelek, mint barátot, mint szerelmet, mint társat. Csak a zene kapcsolt össze minket, vártam a próbákat, koncerteket, hogy lássalak, csak akkor éreztem jól magam, ha a közeledben voltam. A gondolat, hogy felőrölnek érzéseim melletted megrettentettek. Megismertem egy lányt, másfél hónap ismeretség után feleségül vettem, mellette akartam felejteni, de nem éreztem iránta semmit, semmit ami többet jelentett volna barátságnál. Bárcsak elmondtam volna ezt neked akkor.

Nem voltál ott az esküvőn. Életem legrosszabb napja volt, több okból is. A legfőbb ok, Te voltál. Aznap este, az esküvői fogadás után otthon ültem, immáron feleségem mellett a kanapén. Gondolkoztam a mai napon, de egyszer csak a csengő hangja kizökkentett gondolataimból. Ajtót nyitottam, egy rendőr állt előttem producerünkkel. Figyelmen kívül hagyva az egyenruhást, a másik férfire néztem. Nagyon rossz érzés kerített hatalmába. Megragadtam főnökünk vállát és rángatni kezdtem meg ordibálni, hogy mondjon már valamit. Nem mondott semmit, csak kezembe nyomott egy borítékot, amit addig szorongatott, a boríték szélét vér áztatta. Kinyitottam, majd remegő kézzel széthajtottam a papírt. Amikor megláttam, hogy a te írásod, levegőt is elfelejtettem venni. Olvasni kezdtem :

 

 

 

„Maya! Drága Maya! Kérlek, ne haragudj rám! Először is amit el akarok mondani,amit egészen eddig nem volt bátorságom elmondani SZERETLEK . Sajnálom, hogy ezt így mondom el és sajnálom, hogy most itt hagylak. Én ezt már nem bírom tovább. Amikor bejelentetted, hogy megnősülsz, a szívem majd’ megszakadt, persze mosolyogva gratuláltam, de belül ezer farkas ordítása hallatszott. Végig mióta együtt voltunk a parton, mindig mondani akartam, hogy szeretlek. Mondtam mikor felkeltem mellőled a fánál, de te még aludtál, nem hallottad. Másnap reggel a hotelben szintén mondtam, de persze ezt sem hallhattad. Nem maradtam ott, mert nem tudtam volna mit tenni vagy mondani. Aztán este nem szóltál hozzám és az elkövetkező hónapokban sem. Változtatni akartam a helyzeten, de nem ment. Amikor el akartam mondani, mindig visszatartott valami.

Maya, ma ott voltam az esküvődön, boldognak tűntél. Igen, ma sikerült felfognom, hogy te nélkülem is boldog lehetsz, de én nélküled SOHA. Nem bírom tovább, nagyon fáj, nem tudok elviselni több gyötrelmet, azt hogy mással vagy, azt hogy te nem szeretsz engem. Sajnálom, hogy nem voltam elég vágyaidnak. Nem mutattam soha, de mikor nem látott senki, sírtam..most már el merem mondani. Ne haragudj rám, miattam vége az együttesnek, de ne aggódj, rengetegszer átgondoltam, tudom,hogy te talpra állsz és rendbe tudod hozni a dolgokat.

Köszönöm neked azt a napot, életem legboldogabb napja volt. Aztán kétszer is a karjaidban ébredhettem. Soha az előtt, nem értettem mi a szerelem, Te megmutattad. Utolsó emlékként ezeket a képeket idézem fel magam előtt, szemed ragyogását, ami mostanában, már nem látszott. Tudom rezzenéstelen arccal éltem le ezt a pár hónapot azóta, de belül minden érzés fájt.

Most már ideje búcsúznom, talán egyszer valahol egy másik életben találkozunk még. Ég veled szerelmem. Legyél mindig olyan boldog és vidám, mint mikor először láttalak.

Szeretlek! „

 

Mikor végig olvastam, kiejtettem ujjaim közül a levelet, a földre rogytam és éreztem, hogy egy forró könnycsepp végig folyik arcomon. Csak meredtem magam elé. Majd a két férfi megpróbált összeszedni az ajtóból. De én elkezdtem kiabálni :

- Engedjenek! Hol van? Látni akarom!

- Maya nyugodj le!

- Nem nem nem nem nem! Nem hiszem el, hogy meghalt. Látnom kell.

Erre eleresztettek. Tudnom kellett, hogy igaz-e, azt akartam ne legyen az, azt, hogy jól legyél. Elindultam, de amint kiléptem az ajtón nem tudtam hova mehetnék, a lakásodon nyilván nem lehettél, és a tudat, hogy esetleg a hullaházban kell téged holtan látnom, teljesen lesokkolt. Nem tudtam parancsolni végtagjaimnak, menni akartam de nem bírtam. Egyszer csak minden elsötétült és nem éreztem lábam alatt a talajt. Kanapémon ébredtem, hallottam a körülöttem beszélő embereket, a feleségem hangját, de csak tompa moraj jutott el tudatomig. Nem értettem mit beszélnek, nem is érdekelt. Gondolataim ostromoltak. Szerettél és én is téged és egyikünk sem szólt a másiknak az érzéseiről. A gyávaságom miatt, nem mondtam, nem is mutattam, így te sem mertél közeledni. Itt hagytál, pedig szerettél. Nem hittem el, hogy ez történt.

Egy héttel halálod után temettek. Ott voltam, de csak a szertartás után mentem sírodhoz, nem volt kedvem senkihez.

 

Most mikor írom ezt a levelet, egy évvel a történtek után vagyok. Azt írtad talpra állok, azt írtad menni fog, azt, hogy nélküled is boldog leszek. Nem Aiji, nekem ez nem megy. Egy évnyi üresség, egy évnyi magány, egy teljes év nélküled. Elviselhetetlen, nem tudnám ezt érezni egy életen át. Megpróbáltam miattad össze szedni magam, mert ezt kérted….de már elfogyott az erőm. Egy esélyem volt a boldogságra, Te. A ragyogást a szememben, te keltetted…soha nem lesz már olyan. Bocsánatot kértél, pedig nincs miért, nem a te hibád volt. Én is bocsánatot szeretnék kérni,remélem meg tudsz bocsátani. Ahogyan írtad, talán egy másik életben boldogok lehetünk együtt. Szeretlek, szeretlek, szeretlek…. mondanám ezerszer is ha hallanád. Már késő. Késő, igen az, tudom, hogy nem lesz lehetőséged olvasni ezt a levelet, de meg kellett írnom, mint azt említettem az elején. Sokáig hagytalak egyedül, most utánad megyek, igen megyek már szerelmem…..

 

Másnapi halál jelentés:

 

Mayát, az ex- LM.C. énekesét társa halála után egy évvel szintén holtan találták dolgozó szobájában. Pisztoly lövés végzett vele is. Félelmetes, hogy ilyen rövid időn belül az együttes mindkét tagja önkezűleg vetett véget saját életének. Maya két levelet szorongatott kezében, mikor rátaláltak

 

 

 

Írta: lena382

Súgó Még nincs hozzászólás.