Az LM.C-vel Japánban

1. fejezet

 

   Egy év után végre megtérültek a fáradozásaink Sorával, egy hivatalos LM.C Hungary Team hostjaiként tevékenykedhettünk. Mégsem ez volt a leghihetetlenebb, hanem az a tény, hogy pár hónappal később esedékessé vált a Japánba való kijutásunk. Két teljes hónapot töltöttünk kint és ez idő alatt rengeteg dolog történt velünk. Ezek közül is leginkább az LM.C két tagjával töltött időről fogok mesélni nektek…

 

   A gépünk kora délután ért biztos talajt Tokyo repterén. Busszal megcéloztuk a belvárosban lefoglalt szállásunkat, odaérve pedig felkerestük a tulajt és kifizettük neki a 2 hónapért előre elkért összeget. Egy gyors lecuccolás következett, majd nyakunkba vettük a világot - vagyis Tokyo egyik bevásárló negyedét - két kisebb táskánkkal megspékelve. Azért döntöttünk ilyen hétköznapi dolog mellett, mert már nem sok idő volt a napból és ki szerettük volna pihenni magunkat az időeltolódás következtében.

 

   Rögtön másnapra ütemezték nekünk azt a találkozót, aminél jobban semmi sem tudott volna minket boldogabbá tenni. Egy meet-et az LM.C két tagjával, mayával és Aijival. Izgatott és feszült készülődés, majd taxival a helyszínre száguldás. Száguldás, mivel miattam ismét késésben voltunk, mint ahogy ez általában szokott lenni.

Még akkor is képtelenek voltunk felfogni, hogy épp mire készülünk, amikor megérkeztünk a találkozó színhelyére, maya kedvenc shibuyai Starbucksa elé.

 

 

- Nem merek bemenni, bakker. Én ezt nem… - pánikoltam.

 

 

- Nyugi már, ha már itt vagyunk, menjünk be - reagált Sora. - Bátor vagy te, meg tudod csinálni. Nem kell a para.

 

 

- Hai. Tuti megbánnám, ha nem mennék be. De már most olyan gyomoridegem van… - fújtam ki a levegőt.

 

 

- Hidd el, nekem is - nézett rám Sora, majd belökte az ajtót és én nem tehettem mást, szorosan a nyomában lépkedtem.

 

 

Elég nagy volt a hely, így tekintetünkkel bőszen pásztáztuk a környező ülőhelyeket. Sora közben kikérte magának maya kedvenc italát, én pedig egy zöldteát.

Még mindig nem láttunk senkit, aki emlékeztetett volna rájuk.

 

 

- Ide, ide! - hallottunk valakit a felettünk lévő balkon felől.

 

 

 

Egyszerre kaptuk fel fejünket Sorával és egy vigyorogva salapáló mayát pillanthattunk meg. Baseball-sapka volt a fejébe nyomva és jellegzetes, fél arcát elborító napszemüvegén át szemlélt minket. Szőke haja egyszerűen, mindenféle extrát mellőzve kandikált ki a sapka alól. Sora csillogó szemekkel integetett neki vissza. A szőke mellett ülő alakra pillantottam. A másik tag, a már sokat látott arcmimikájával kísérte szelíd és barátságos integetését. Ekkor elmosolyodtam és nem tudtam elhinni, hogy valóban Ő ül ott. Pár ütemet ki is hagyott a szívem, mire feleszméltem és visszaintettem nekik. Közben sikerült gyorsan szemügyre vennem Aijit is, akire a leginkább kíváncsi voltam. Az ő szőke melíros haja is extrázás nélkül foglalta keretbe férfias arcát, és a napszemüveg persze róla sem hiányozhatott. Egy egyszerű lila felső volt rajta.

 

 

- Gyere! - fogta meg a kezem a még mindig feldoppingolt Sora, pedig engem már inkább az ájulás kerülgetett. - Menjünk fel hozzájuk. Aztán nem pánikolni tovább - villantott az arcomba egy fogas vigyort.

 

 

Remegő keze azonban arról árulkodott, hogy ő is legalább annyira izgul, mint én. Ettől kicsit bátrabban szorítottam meg a kezét és hagytam magam felvonszolni a csigalépcsőn, egészen az asztalukig. Ott is Sora kezdeményezett, és angolul intézte feléjük szavait.

 

 

- Nice to meet you! - Majd kezet fogott a két személlyel.

 

 

- Yoroshiku! – nyögtem, miközben aprót bólintottam, majd Sora mellé lépve én is megszorongattam a kezeiket.

 

 

- Szóval te tényleg beszélsz japánul? - kérdezte maya gyerekes rajongással.

 

 

- Hai, és Sora is elég jó - mosolyogtam rá.

 

 

- Woo! - ujjongott a szőke Sora felé fordulva.

 

Nyelvével fordított egyet a nyalókán, amin bőszen csámcsogott. Tekintetem ekkor az asztal mellett eldugottan árválkodó, nyalókákkal roskadásig megpakolt tartóra vetült. Hihetetlen, hogy még oda is képes volt ilyesmit magával cipelni. Hitetlenkedve csóváltam meg a fejem és félmosolyra húztam a szám. Szemem sarkából láttam, hogy Aiji is jól szórakozik a felismerésemen.

 

 

- Leülsz? - kérdezte japánul, a mellette árválkodó helyet lapogatva a padon.

 

 

- Hai! Arigatou - bólintottam és kicsit nehézkesen, de átjutottam az asztal túlsó felére.

 

Éreztem, hogy arcom szinte lángol, miközben helyet foglaltam mellette.

 

 

- Minden rendben? - gondolom, nehéz volt nem észrevenni a zavarom.

 

 

- Hai. Csak kicsit zavarban vagyok.

 

 

- Nem kell zavarban lenned - mosolygott egy aprót az őszinteségemen.

 

 

- Könnyű azt mondani - jegyeztem meg én is, kissé kínosan mosolyogva.

 

 

Hálás voltam azért, hogy lassabban és könnyen érthetően ejtette a szavakat, de ilyen társalgási szinten még nem zavart volna, ha anyanyelvéhez mérten szól hozzám.

 

 

- Egész jó a japánod - jegyezte meg.

 

 

- Arigatou - mosolyodtam el. - Egyébként köszönöm a figyelmességed, de megértelek akkor is, ha úgy beszélsz, ahogy szoktál.

Csak remélni tudtam, hogy nem fogalmaztam túl tapintatlanul.

 

 

-Rendben van.

Tisztán látszott rajta, hogy megkönnyebbült.

 

 

Közben szemem sarkából Soráékat figyeltem, ahogy szinkronban hörpintik fel szívószálaik segítségével a csokis itókát. Nagyon aranyos látványt nyújtottak. Muszáj volt megmosolyognom őket.

 

 

- Ezek ketten nagyon hasonlítanak. Mint két kölyök - szólalt meg Aiji, szintúgy őket fürkészve.

 

 

- Hai! Én is pont ezen gondolkoztam - nevettem.

 

 

- Örülök, hogy már most hasonló hullámhosszon vagyunk - Rám mosolygott, én pedig azt hittem, hogy ott ájulok le a padról.

 

 

maya időközben már a felét felélte a nyalókarengetegnek. Sorát is aktívan kínálgatta, így hamar terebélyes papírkupac halmozódott fel előttük.

Beszélgetéseink kisebb szüneteiben őket szemléltük. Tényleg felüdítő látványt nyújtottak és öröm volt hallgatni hahotázásaikat. Kezdtem úgy érezni magam, mintha egy családi élet kellős-közepébe csöppentem volna.

 

 

-  Mellesleg, tetszenek a frizuráitok - jegyezte meg sunyin kuncogva Aiji.

Beleprüszköltem a zöldteámba, mire felerősödött a mellettem ülő alak kacaja és további kettő is csatlakozott hozzá.

 

 

- Gomen, gomen - markoltam fel egy szalvétát és vöröslő fejjel kezdtem felitatni az asztalt tarkító cseppeket.

 

 

- Én bocs - mosolygott.

 

 

Megköszörültem a torkom.

- Na, vajon miért tetszenek? - incselkedtem.

 

 

- Ah, nem is tudom - kontrázott. -Talán, mert emlékeztetnek a sajátjainkra? - kacsintott.

 

 

Nem gondoltam róla, hogy ilyen természetesen tud simulni a másik személyiségéhez. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy életem egyik legszórakoztatóbb társalgásába csöppentem. Sora is így gondolkozhatott mayával kapcsolatban, mert folyamatosan, egymás szavába vágva váltogatták a legkülönbözőbb témákat. Boldog voltam, hogy ilyen jól telt az idő a társaságukban. Legszívesebben örökre ott maradtam volna velük.

 

 

- Mit iszol? - böktem Aiji italára.

 

 

 - Zöldteát. Te?

 

 

- Háh, ilyen nincs! Szintúgy - nevettem elképedve.

 

 

- Omoshiroi - mosolygott. - Barátnőd is beletrafált - bökött fejével a baka páros felé.

 

 

- Hai - vigyorodtam el.

 

 

Ekkor Sora észrevette, hogy őket szuggeráljuk, így minden gond nélkül tudott jelezni, ideje a találkozó legfőbb tárgyára térni.

Az eddigi felhőtlen légkör továbbra is megmaradt, a magyar team tagjai, találkozói voltak a témák. Megköszöntek minden levelet és privát üzenetet, amiket írtunk nekik a csapat tagjaival együtt és tőlük függetlenül, majd megígérték, hogy jövő nyáron ismét megejtenek egy magyarországi koncertet. Természetesen nagyon örültünk.

Észre sem vettük, hogy elszaladt az idő. Már túl voltunk 3 környi csokis csodán és teán is, mire a tagok az óráikra néztek, majd egymásra...

 

 

- Nekünk most mennünk kell. Dolgoznunk kell a DVD-nken - magyarázta Aiji, miközben felkeltek az asztaltól.

 

 

maya még sóvárogva pillantott az utolsó nyalókára a tartóban, úgy húzta ki belőle, mintha valami nagyon értékes, törékeny dolgot tartana a kezében, majd meglepetésünkre Sora felé nyújtotta.

 

 

- Nekem? - mutatott magára Sora. - Biztos?

 

 

- Hai! A tied - mosolygott rá maya. - Ezért cserébe, holnap veszel nekem egy epres-joghurtosat.

 

 

- Mi??? Holnap? - tátogott barátném.

Én is hüledezve meredtem mayára és Aijin is látszott, hogy nem tudja mire vélni a kijelentést.

 

 

- Szóval, te sem tudtál róla? - kérdeztem Aijit.

 

 

- Iie - pillantott le rám.

 

Látszott rajta, hogy erősen gondolkozik, én pedig reménykedve forgattam a szemem.

 

- Végül is, lehet róla szó, ráérünk. Csak késő délután kell bemennünk a stúdióba - mosolyodott el.

 

 

- Sugoi! - lelkendeztem. - Nagyon szépen köszönjük a plusz lehetőséget.

 

 

- Ugyan-ugyan, szórakoztatóak vagytok - nevetett maya, miközben tekintete köztem és Aiji között cikázott.

 

Összevont szemöldökkel néztem fel a gitárosra, aki maga is hasonló arckifejezést produkált.

 

 

- Holnap akkor hogy legyen? - vette át a szót Sora, futólag rám pillantva.

Aprót bólintottam felé és egy köszit suttogtam, amiért jókor terelt, mivel ismét lángolni kezdett az arcom.

 

 

- Parkba akarok menni! - kiáltott fel maya és fejét kapkodva várta a reakciókat.

 

 

- Ez egy jó ötlet - szólalt meg Aiji elsőnek, így mi is örömmel bólintottunk rá.

maya ujjongása csak hab volt a tortán.

Épp fizetni készültem, amikor is Aiji rosszallóan csettintett egyet a nyelvével és még előttem kikapta zsebéből a tárcáját.

 

 

- Hagyd, én fizetek - szólt nagylelkűen.

 

 

- Oh, semmi akadálya - nevettem.

 

 

A kijáratnál elköszöntünk, majd ők taxival, mi pedig buszra szállva mentünk tovább. Na persze, nem a szállásra... Bevettük magunkat az utcai árusok forgatagába.

 

 

 

2. fejezet

 

Sokat mondok nektek, ha azt állítom, hogy 4 órát aludtunk az éjszaka. Későn értünk a szállásra a bevásárló körutunk után, és elég korán is keltünk, mivel fel voltunk doppingolva a közelgő, újbóli találkozás miatt. Lassan vánszorgott az idő, így megpróbáltuk elütni valamivel. Gyors összeszedelőzködés után lementünk egy utcai árushoz a jól megérdemelt reggeli ramenre, ami persze istenire sikeredett. Ezt követően céltalanul lézengtünk a környéken és még mindig csak a meet járt a fejünkben. Amikor nagy nehezen elérkezett az idő, felszálltunk egy metrójáratra és hamarosan a Starbuckstól nem messzi park felé irányoztuk lépteinket. Délelőtt 10 körülre járhatott az idő, mikor fáradtan dőltünk hátra egy öreg padon, a park szélén. Egyikünk sem beszélt túl sokat, bár nem is tudott volna mit mondani, hisz ugyanolyan izgatottsággal vártuk ezt a találkát is, mint az előzőt. Fél órás várakozás, és még mindig nem volt sehol senki, úgyhogy komolyan kezdhettünk aggódni.

 

 

- Ajj. Hol vannak már? - ciccentem türelmetlenül, közben a telefonom kijelzőjét bámultam erősen.

 

 

- Hmm, fogalmam sincs - válaszolt Sora száj harapdálva. - Remélem, hogy nem ültetnek fel - osztotta meg aggodalma tárgyát.

 

 

- Áh, azt azért csak nem - feltételeztem, de közben én is hasonlókon gondolkoztam. - Ezer, hogy egy bizonyos személy miatt késnek - néztem szinte rosszallóan Sorára.

 

 

- Most mi van? - pislogott vissza rám. - Nem én tehetek róla, hogy maya olyan kis szétszórt, amilyen... - mosolygott bágyadtan.

Hm, a szerelem… milyen elfogult érzelem. Nem is firtattam tovább, fölösleges lett volna.

 

 

- Áááhh, senpai!!! Matte kudasaaiii! - hallottuk a távolból valaki vinnyogását.

 

 

- Nah mibe fogadjunk, hogy megérkeztek? - csóváltam a fejem.

 

 

- Ugyan, hagyd már. Hisz Ő csak maya - vigyorgott Sora, mire újabb grimaszt vágtam.

 

 

-  Haaai - ezzel nem tudtam nem egyetérteni. Egy ilyen kawaii személynek persze minden meg van engedve.

 

 

Nem telt bele egy perc sem, Aiji már előttünk ácsorogva bólintott felénk és mi is illően köszöntöttük. maya persze még sehol sem volt.

 

 

- mayát merre hagytad? - érdeklődtem.

 

 

- Hagyjuk - legyintett lemondóan. - Azt hiszem, most épp nyalókát vásárol – sóhajtott.

 

 

- Vajon miért nem lepődök meg ezen? - nevettem.

 

 

Sora ekkor hirtelen homlokon csapta magát, mire mindketten felé kaptuk a fejünket.

 

 

- Bakker, a nyalóka. Elfelejtettem, wáá! - kiáltott fel. - Ne menjetek sehova, mindjárt visszajövök - bizonygatta, azzal felpattant a padról, és hamarosan beolvadt a délelőtti árusok forgatagába.

 

 

- Valakire tényleg nagyon emlékeztet - jegyezte meg Aiji szemöldökráncolva, mikor már jó ideje bámultunk Sora után.

 

 

- Ugyan, csak képzelődsz - vigyorogtam, mire ő is felhúzott egy gúnyos mosolyt a szájára.

 

 

- Leülhetek? - kérdezte hirtelen, mellém mutatva.

 

 

- Hogyne - mosolyogtam, és kicsit arrébb húzódtam.

 

 

Innestől hosszú csend következett, ami a környezetünk fürkészésével telt. Szemünket legeltettük a fákon, leveleken, a közöttük beszűrődő napfény játékán és a járdára hulló levelek táncán. Valahogy mindig így képzeltem el az együtt töltött időt, azzal a kivétellel, hogy úgy gondoltam, zavarni fog a csend. De meglepetésemre közel sem voltak ilyen gondolataim. Kifejezetten jól esett ez a csendes szemlélődés. Szemem sarkából a mellettem ülő személy békés vonásait fürkésztem, látszott rajta, hogy felszabadultan élvezi a szabad levegőt. Férfias vonásai még inkább kisimultak, egyszerűen leírhatatlanul szép látvány volt számomra. Manapság rengeteg munkájuk van, így gondolom, ritkák az ilyen pillanatok. Mikor már jó ideje figyeltem őt, azt is végignézhettem, ahogy lassan apró, nyugodt mosolyt vesz fel. Boldoggá tett, hogy nem érzi magát kellemetlenül velem. Nekem már ennyi is bőven elég volt.

 

 

Gondolataim közül egy önfeledt viháncolás hangjai lendítettek ki. A hang irányába kaptam fejem, mintha tetten értek volna, de azt futólag még láthattam, ahogy eltünteti a mosolyt arcáról.

Végre maya is befutott, egy nagy nyalókatartó és Sora társaságában. Mindkettőjük ajkai közül egy XXL-es nyalóka szára kandikált ki. Gondolom ezért a kettőért rohant el Sora olyan hirtelen. Aranyos, még a méretre is gondolt.

Amikor elértek minket, maya haptákba vágva imitált tisztelgést és ennyit nyögött be:

 

 

-  Jelentem, maya megérkezett - emellé még persze megvillantott egy 100 wattos vigyort is.

Mosolyogva köszöntem neki, közben Aiji megszabadult egy adag levegőtől, amin derültem egy jót magamban.

 

 

- Elképesztő vagy. Ennyit késni... - adott hangot sóhaja tárgyának.

 

 

- De most miért mondod ezt, Aiji-taaann? - nézett gitárosára kiskutyaszemekkel.

Sora szinte „kyaaa”-zott örömében, annyira aranyos volt a srác. Bevallom, még én sem tudtam ezt figyelmen kívül hagyni.

 

 

Aijit úgymond nem hozta zavarba, így csak érzéketlenre vett stílusban vágott vissza.

 

 

-  Nem is tudom, maya. Például, útközben számtalanszor elkószáltál. Lufit venni, kutyázni, nyalókák után kajtatni… még szerencse, hogy szegény madarakat békén hagytad - simított végig halántékán.

 

 

A korholás végére sem ért még, mikor maya szeme feltűnően megcsillant a madarak szónál. Elkapta az eddig mosolyogva szemlélődő Sora kacsóját és csintalanul az arcába nevetve húzta magával a füves rész felé.

Aijin látszott, hogy kissé kínosan érzi magát, amiért a célszemély végig sem hallgatta, így fújtatva hátradőlt, kezeit pedig egymásba fűzte.

 

 

- Néha tényleg elég idegesítő lehet, de ő már csak ilyen. maya - szóltam Aijihoz. - Nálad meg senki sem tudhatná ezt jobban.

 

 

- Hai. De azért néha visszavehetne magából.

 

 

- Hai. De hát na, vannak ilyen embertípusok - mosolyodtam el.

 

 

Erre ő is varázsolt arcára egy gyenge mosolyt és figyeltem, ahogy izmai lassan elernyednek, majd kényelmesen elhelyezkedik. Karjait a pad éleire simította, így a mozdulat közben súrolta a hátamat is. Lélegzetem egy pillanatra megakadt. Remélhetőleg ő semmit nem vett észre ebből.

 

 

Azt hiszem, lassan hobbinkká vált az idióta páros bámulása. Kiváltképp jól szórakoztunk rajtuk ez alkalommal is. Megfigyelhettük, ahogy egymást kergetve futkározták be az ott elterülő füves részt, ahogy szinkronban forgatták szájukban az XXL-es nyalókákat, amiktől természetesen alig bírtak beszélni, így mutogatva próbálták egymás tudtára adni a dolgokat. Sosem láttam még Sorát ennyire felhőtlen kedvében. (azért figyelitek a poént? :D a felhőtlen sora. xD)

Amikor elfáradtak, a puha fűbe hanyatlottak, és a bárányfelhőket csodálták.

 

Hirtelen gondoltam egyet, felpattantam és reflexszerűen Aiji karjára kulcsoltam a kezem, hogy őt is felhúzzam magam után. Ő erre értetlenül nézett rám.

 

 

- Gyere, menjünk oda hozzájuk - próbáltam rá hatni.

 

Úgy láttam, nem sok akadálya van a dolognak, így könnyedén fel tudtam húzni, majd odabotorkáltunk mayáék mellé, akik a nyalókától alig bírtak ránk vigyorogni.  Fogtam magam, és leheveredtem maya mellé. Aijin látszott, hogy kicsit elmereng, de végül ő is követte a példánkat, és négyesben bámultuk tovább a felhőket. Annyira idilli volt az egész, el is felejtkeztem arról a tényről, hogy épp a példaképeinkkel vagyunk. Kezdtem őket megszokni. Sorának ez könnyebben ment, szerintem ő már előző nap végére beilleszkedett úgymond. maya mellett nem volt nehéz dolga. De hát kinek lenne hasonló személyiséggel?

 

 

- Az ott egy LM.C-nyuszi! - kiáltott fel maya egy felhőpamacsra mutatva.

Egyből mindenki azt kezdte szuggerálni, de hamar rájöhettünk, nem hogy nyuszi alakja, de semmilyen behatárolható nem volt neki. Aiji szólalt fel, mi csak magunkban kuncogtunk Sorával.

 

 

- Jaj, maya. Csakis te lehetsz, aki ilyesmit vesz észre egy ilyen eldeformált amőbában - húzta el a száját a gitáros. - Csak azon csodálkozom, hogy az alakja nem nya…

 

 

- Egy nyalóka!

 

 

- Na tessék...

 

 

Mindenkiből kitört a nevetés. Még Aiji sem bírta megállni.

 

 

Közös programunk zárásaként belakmároztunk egy takoyakisnál, majd kigyalogoltunk az egyik főútszakaszhoz.

 

 

- Sore ja… Örültem a mai napnak is. Igazán jól éreztem magam - köszönt el mosolyogva Aiji.

 

 

- Mi is jól éreztük magunkat, köszi - reagált Sora, én csak fájdalmasan mosolyogva bólintottam, és kezet fogtam Aijival.

 

 

- Hai, örültünk - próbáltam leplezni előtörő depresszióm, de előtte nem nagyon sikerült. Mikor kimondtam ezt a pár szót, egész furcsán nézett rám. Tutira veszem, hogy tudta, mi zúzott le.

 

 

maya aranyosan integetve búcsúzott, és mi is hasonlóképp tettünk irányába.

Mielőtt beszálltak volna a taxiba, Aiji közelebb lépett hozzám, és a kezembe csúsztatott valamit. Bevallom, igazán meglepett. Nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet az. Aztán odahajolt hozzám és alig hallhatóan a fülembe súgta:

 

 

- Pár napig nem leszünk elérhetőek a közelgő koncert miatt… viszont itt van rá két jegy. Örülnénk neki, ha eljönnétek - húzta mosolyra száját, lehelete lágyan simogatta az arcom. Csoda, hogy nem kaptam infarktust.

 

 

- Oh, arigatou gozaimasu, Aiji-san - köszöntem meg, miután összekapartam magam.

 

 

- Hagyjuk az udvariassági formulákat, túl idegen - legyintett.

 

 

- Hai! - bólintottam vigyorogva.

 

 

Egyből jobb kedvre derültem a gesztus és a viszontlátás lehetőségének hatására.

- Ja ne, Aiji!

 

 

Aprót kuncogva köszönt el ismét.

-  Ja mata, Kael.

 

 

mayáék is elbúcsúztak és már észlelhettem, hogy Sora is kezd elkeseredni. Az sem kerülte el a figyelmem, ahogy maya sunyin vigyorog. Tudtam, hogy ő már tud Aiji akciójáról.  Alig vártam, hogy meglobogtathassam a jegyeket barátosném arca előtt. Látni akartam a reakcióját. Én pl. legszívesebben elsírtam volna magam örömömben… vagy inkább én is beálltam volna madarakat kergetni.

 

 

Mikor megérkezett a taxi és utasai elfoglalták helyüket a hátsó üléseken, még bólintottak egy utolsót, majd ismét feltették napszemüvegeiket, amiktől a parkban töltött idő alatt megváltak, és elhajtottak.

 

 

Sora kis idő múlva pislogott csak újra, aztán rám nézett. Egyből felpattantak a szemei, mikor ráébredt, hogy valahogy feltűnően jó kedvemben vagyok. Látszott rajta, hogy el sem tudja képzelni, mitől kerültem ilyen állapotba, mikor többet nem lesz ilyen találkánk az LM.C két tagjával. Kezdtem bunkónak érezni magam, ezért odalépdeltem hozzá, és egy könnyed mozdulattal meglobogtattam előtte a két jegyet, ahogy elterveztem. Kellett egy jó pár másodperc, mire felfogta, hogy mik lebegnek a szemei előtt. Vonásai megélénkültek, aranybarna szemei ragyogással teltek meg. Tudtam, mi fog következni.

 

 

- Kaeeelll!! - e csatakiáltással kísérve a nyakamba ugrott és én felnyalábolva vittem, amerre láttam. Ez már amolyan rutinszerű dolog volt nálunk.

 

 

- Nem hiszem el! - viháncolt, aminek következtében kezdtem kifulladni, így megpördültem vele, majd ismét biztos talajt foghatott.

 

 

- Haaai, megyünk LM.C koncertre, méghozzá VIP vendégekként! - jelentettem be vigyorogva.

 

 

- Maji de? - vette elő a Ryotól nemrég tanult szlengjét, én pedig hevesen bólogattam és kitartóan vigyorogtam.

 

 

Egy szép halomnyi áradozás után visszaindultunk a szállásra, hogy az aznap következő programunkon és a közelgő koncerten agyaljunk.

 

 

 

Írta: Kael

Súgó Még nincs hozzászólás.