Üresség. Határtalan üresség. Talán ez jellemzi most az életem. Az idő csak megy, interjú interjú hátán, koncertek, új dalok, de mégis… pezseg az élet, de valami hiányzik… valami nagyon fontos. Egy ideje minden megváltozott. Aiji napról napra egyre jobban eltávolodott tőlem, s ma már csak munkakapcsolat van közöttünk. Mindig várom, mikor hív el újra sushizni, mint régen, de tudom, ezek az idők már elmúltak.

Meguntam már, hogy játsszam a mindig jókedvű Mayát… azt a Mayát, akit a színpadon adok. Egyre többször kapok is a kiadótól amiatt, mert nem vagyok képes a régi lenni. Bár, ez a répafej valahogy még jobban leteper. Remélem, hamar megszabadulok tőle. Rossz magamra nézni.
Nézem Senpait, ahogy a partin, egy sörrel a kezében kellemesen elbeszélget a társasággal. Bezzeg én… már csak nevetek magamon. A sarokban üldögélek, dalt írok és persze fárasztom a twitter-felhasználókat. Az előbb össze is vesztem Senpaial miatta, merthogy minek kell nekem mindent kiírnom... Talán majd egyszer megérem, hogy meg is dicsérnek valamiért… vagy talán tényleg én csinálok mindent rosszul…
Haza akarok menni. Nagano... Már csak ott vagyok boldog, a szüleimmel. Ők az egyetlenek, akik így szeretnek, ahogy vagyok, s nem is akarnak megváltoztatni.
Mi lehet a baj velem? Bármennyire szeretném én is úgy elengedni magam, mint ő, nekem nem megy. Én nem vágyom sok barátra... Én csak egyetlen emberre vágyom. Szerelemre. Nem valami felszínes kapcsolatra, én az igazit keresem. Valakit, akihez hozzábújhatok, valakit, aki úgy szeret engem, ahogy vagyok, akit nem zavar a túlzott érzékenységem… Talán tényleg egy idióta álomvilágban élek, s én magam keserítem meg a mindennapjaimat túlzott feltételekkel, mint ahogy ő vágta a fejemhez a legutóbbi veszekedésünkkor? Talán tényleg bennem van a hiba? De én csak boldog akarok lenni…
Talán jobb lenne feladni, s csak élni az életet, úgy, ahogy megadatik? Feladni a törekvést az igaz szerelemre? Végre megpróbálni beilleszkedni, lepacsizni mindenkivel, s az életem nekem is olyan szürke és monoton lenne, mint Senpai-é?! Nem!
Ő egész nap csak ül a gép vagy a konzol előtt és játszik… neki ez az élvezet. Mikor ő ilyeneket csinál, én általában romantikus mangákat olvasok, ezzel is kicsit enyhítve a szívem vágyakozásán. Vajon ilyen tényleg csak a mesékben létezik?
Tudjátok mit? Nem érdekel. Az sem érdekel, hogy már Senpainak is elege van belőlem, de még az sem, ha mindenki elfordul tőlem. Én hiszek magamban. Továbbra is önmagam maradok! A sarokban írom a dalaimat, Hama-channal alszom... imádom a cuki dolgokat - ami miatt mindenki melegnek néz -, a csokit, az édességet, a pudingot, a szülőhazámat, imádok hiperaktív lenni és csak élni az álomvilágomban, ahol boldog lehetek. Továbbra is hinni fogok az igaz szerelemben és tudom, hogy egyszer majd megtalál! Kövezettek meg, pártoljatok el tőlem, nem érdekel. Ez vagyok én, s ez is maradok. Én így vagyok boldog. A magam módján.


Yamazaki Masahito.

2010.12.20

Írta: Keikoo

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.