Nem voltam túl lelkes, amikor kiderült, hogy egy alig nyolc éves kislánnyal kell felvennünk egy közös dalt, és néhány fotózást is le kell bonyolítanunk. Éppen elég gyerek nekem Maya, akit elviseljek, nincs szükségem egy valódi gyerekre. De a menedzserünk kötötte az ebet a karóhoz, mondva, hogy ha Miyavi húgának rossz is a hangja vagy meg is szakadunk, akkor is végigcsináljuk ezt. Hogy őszinte legyek, én félek az elkövetkező napoktól.

Kipihenten ébredek reggel. Maya még az előző nap a kezembe nyomott egy lemezt, amin a kis tündérke pár dala van felvéve. Miyavi vette fel a saját otthoni stúdiójában. Megkeresem a CD-lejátszómat, és nem sok jóban reménykedve behelyezem a lemezt. Ahogy megnyomom a lejátszás gombot, az első szám rögtön elkezdődik. Aranyos hangja van a kicsikének, tipikusan magas kislányos hang, de van benne valami, ami megragad. Nem tudom, mi lehet az. Ráadásul maguk a dalok is jók.

Hirtelen arra ébredek fel, hogy valaki dörömböl a bejárati ajtómon. Az órára pillantok. Még nem vagyok késésben. Sőt, még több órám van, szóval Mayának egy szava sem lehet rám.

- Aiji! – ront be a szőkeség, és megragadja a csuklómat. – Azonnal be kell mennünk!

A férfi már rángat is magával, de megvetem a lábam. Az rendben, hogy magasabb nálam, de én jóval erősebb vagyok, ha tetszik neki, ha nem.

- Maya, ha nem tűnt volna fel, egy szál alsónadrágban vagyok…

- Engem nem zavar – néz rám borjúszemekkel. – És a rajongókat sem fogja az utcán.

- De engem fog! – kiáltok fel zavartan.

- Elvörösödtél~

- Nem érdekel, és ha folytatod, végigrugdallak az utcán a kedvenc szívecskés alsógatyádban!

Végül Maya kedveskedik nekem röpke negyed órácskával, amit felhasználhatok fürdésre, reggelizésre, felöltözésre és a cuccaim összepakolására. Hát nem édes? Természetesen őfelsége kijelenti, hogy az én kocsimmal megyünk a stúdióba, tehát ragadjam magamhoz a slusszkulcsomat, és üljek szépen volán mögé. Ilyenkor annyira szeretem…

A stúdióból már most zene hallatszik ki, de ez nem az a dal, amit közösen énekelünk majd a csöppséggel. Ez minden bizonnyal egy Miyavi szerzemény, amit imádott kishúgának írt. Már hallom is a kislány hangját. Élőben is elég szépen cseng. Sőt, határozottan jó hangja van. A végén még nem is lesz olyan rossz ez a dal?…

Ahogy belépünk a terembe, a kislány rögtön felénk fordul. Hatalmas, gesztenyebarna szemeit ránk emeli, hosszú szempillái hullámzanak, ahogy gyorsan pislant párat. Csípőig érő fekete haja egyenesen omlik rá a csipkés ruhára. Nem találok szavakat. Talán egyet… Aranyos. Miyavi rögtön megfogja a kezét, és hozzánk vezeti szeme fényét.

- Ame, emlékszel még Mayára? – kérdezi kedvesen a szólóművész.

- Maayatan! – kiált fel a kislány, és átöleli a férfit, aki közben leguggolt hozzá. Kedves barátom valahogy elfelejtette tudatni velem, hogy ismeri őt. Bár mondjuk, tudhattam volna, hisz Miyavi húga és ők ketten együtt dolgoztak még régebben. De eszembe se jutott.

- Ő pedig itt Aiji onii-san – mutat rám Miyavi. A kislány rám pillant, majd engem is minden előrejelzés nélkül átölel kissé pipiskedve.

- Örülök, hogy együtt dolgozhatunk – mondja lelkesen, csilingelő hangon a kicsi. Teljesen elbűvöl.

A felvétellel kifejezetten gyorsan haladunk. Ame sokat nevet és mindenkit pikk-pakk jó kedvre derít, főleg mikor Miyavival nem férnek a bőrükbe. Olyankor Maya is csatlakozik hozzájuk, mígnem elérik nálam, hogy az épület elé meneküljek elszívni egy cigarettát. Aztán egy ilyen alkalomkor meglepetés ér. Ame dugja ki a fejét az ajtón.

- Aiji onii-san miért cigarettázik? – kérdezi halkan.

Egy pillanatra mondani sem tudok semmit. Valójában erre nem is nagyon tudnék válaszolni. Egyszer elkezdtem, és nem volt megállás, szükségem volt rá. Már nem is emlékszem, mi ösztönzött az első pár doboz megvételére.

- Nem is tudom…

- De akkor nem is éri meg – szólal meg a kislány, mire felé pillantok. Nagy szemei őszintén csillognak, ahogy rám néz. Az a tekintet magával ragad. – Bátyus is már évek óta leszokóban van, Aiji onii-sannak is meg kéne próbálkoznia a leszokással, hisz semmi haszna nincs…

Meglepetten nézek Améra. Ez honnan jött neki most így? Végül inkább csak elmosolyodok, és megsimogatom az arcát.

- Majd megpróbálok. Köszönöm, hogy így aggódsz értem.

A kislány elneveti magát, hangja olyan, mintha kis csengettyűk csilingelnének. Úristen. Létezik, hogy most a szívembe mar a csalódottság, hogy míg ő nyolc éves, addig én harminc? Esküszöm, helyben megőrülök, és a hajamba tépek. Mert ilyen nincs! Nekem semmilyen pedofil hajlamom nincs!

- Szép munka volt! – üvölti bele a mikrofonba Maya, miután végeztünk. Pár fejhallgató repül a földre, és néhány kedves kollégánk kiterül a földön, ahogy a dobhártyájuk lüktetve átszakad. Feltűnés nélkül próbálok meg távozni. Ez sikerül is.

Otthon a forró zuhany alatt állok. Ki akarok égetni magamból mindent. Ez a nap nekem nagyon sok volt. Nem akarok vele többet találkozni! Mert egy kislány. Én meg már rég nem vagyok kisfiú.

~Kilenc év múlva~

 Az elmúlt években sokat találkoztam vele. Őrjítő látni, ahogy felcseperedik és nővé érik. Sok időt töltünk együtt, talán legjobb barátok lettünk. Nem is tudom. Írtam neki pár dalt, ő szerkesztett mellé dalszöveget. Az összes nagy kedvence lett a rajongóinak. Ame engem rángatott el, mikor beszúratott az ajkába egy olyan piercinget, ami ugyanolyan, mint a bátyáé. Engem kért meg, hogy haja alsó tincseit fessem be szőkére, míg a felsőket hagyjam meg feketére. Én segítettem neki a fellépő ruhák és kiegészítők kiválasztásában. És ami a legrosszabb, velem beszélte ki a fiúproblémáit. Úgy éreztem mindig, képes lennék egy 42-es szájat taposni annak a fiúnak, akiről éppen mesél, hogy milyen kegyetlen vagy éppen bunkó volt vele.

Egy évvel ezelőtt Ame összejött Reitával. Csak annyit láttam, hogy a lány egy hanyag mozdulattal kikapja a férfi szájából a cigarettát, és nagyot szív belőle. A basszeros megragadta a derekát, közel rántotta magához és éhesen az ajkai után kapott. Sokkoló volt látni őket, ahogy szenvedélyesen csókolóztak. Később Miyavitól tudtam meg, milyen kapcsolatuk van. Mintha egy kést forgattak volna a szívemben. Az egészben az zavart talán a legjobban, hogy Reita között és köztem van hét év, és ez a bizonyos korkülönbség mégis mekkora, ha olyan szempontból vizsgáljuk, hogy a szeretett lány mindössze még csak tizenhat éves. Zavaróan sokáig együtt voltak. De végül Ame – eddig tisztázatlan okokból – szakított vele. Azóta nem volt barátja, csak játszott a másik nemmel.

Arra eszmélek, hogy Ame keze közelít az arcomhoz. Automatikusan elrántom a fejem, mostanában próbálom a minimálisra csökkenteni a testi kontaktusunkat, mert minden érintésétől megveszek, és legszívesebben magamhoz rántanám egy forró csókra.

- Csak egy hajszál – mondja, majd duzzogva lehuppan mellém. Nem szereti, mikor elrántom a kezemet vagy az arcomat, ha meg akar érinteni. Azt mondja, hogy ő érezni szeretné a bőrömet, mert olyan selymes, de gonosz vagyok és megváltoztam. Ő mindezt nem értheti.

Hirtelen Ame kezét érzem a combomon, ahogy egyre feljebb csúszik. A simogatásától megmerevedek… Minden értelemben. Erőt kell vennem magamon, hogy most helyben ne teperjem le és tegyem magamévá. A kezem ökölbe szorul, de a lány mintha ezt észre sem venné. Ujjai már a mellkasomon kalandoznak, és lehúzzák felsőm cipzárját. Ajkai mellkasom felhevült bőrét érintik, ahogy a nyakamat kezdi harapdálni, szívogatni, készségesen hátravetem a fejemet. Hogy lehetek ennyire kiszolgáltatva egy tizenhét éves lánynak? Valamit a fülembe suttog, de nem tudom felfogni, túlságosan közel van hozzám, parfümjének kellemes illata teljesen elkábít. Szinte halk suttogása is elég ahhoz, hogy elmenjek.

Halk kuncogás. Élvezi, hogy kínoz. Ez biztos.

- Nagylány vagyok már, Senpai – mondja derűsen. Próbálom elnyomni a zihálásomat. – És felismerem a jeleket, ha valaki akar tőlem valamit, legyen a szándéka komoly vagy sem. Láttam, hogy viselkedtél azelőtt, hogy Reitával járni kezdtünk volna, és aközben. És közben az is feltűnt, hogy eltaszítasz magadtól, óvakodsz az érintésemtől, és akárhányszor túl közel vagyok hozzád, megremegsz.

Elfordítom felőle az arcomat. Valahogy egyáltalán nem hasonlít a kislányra, aki anno megkért, hogy szokjak le a cigarettáról. Azóta ő is rászokott. És engem sem piszkál, hogy hagyjam abba. De most tényleg, mi ütött belé? Talán túl sok időt töltött Miyavival.

- Igaz, amit a skorpióról mondanak? – kérdezi hirtelen, arcán ördögi vigyor terül el. Hogy őszinte legyek, kissé megijeszt.

- Mit akarsz tőlem? – lehelem.

Ame ujjai már az övemet bontogatják.

- Ugyanazt, amit Senpai tőlem.

- Én nem csak egy kiadós szexet akarok…

- Akkor minden rendben, én sem.

Megdöbbenek. Hányszor álmodtam, hogy ez történik? Számtalanszor… De most egyszerűen nem tudom ezt elhinni. Ame ujjai a hajamba túrnak, mire kezem a derekára simul és magamhoz húzom egy szenvedélyes csókra.

Szeretem. De van jogom hozzá, hogy szeressem? És ez talán csak egy álom? Ha az lenne, nem szeretnék felébredni sohasem. Ahogy elválnak ajkaink, Ame kedvesen rám mosolyog, mélyen a szemembe néz. Ez a gyönyörű mosoly a legaranyosabb.

- Szeretlek – suttogom, ahogy szorosan magamhoz ölelem a lányt.

Túlcsorduló érzelmek
Szállnak oly szabadon az ég felé.
Amikor eljön az ideje, hogy szabaddá váljanak
Mosolyogni fogsz nekem?

Írta: Kao-chan

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.