17. fejezet
Bianca POV
Most komolyan, biztos jó ötlet volt ez? - kérdeztem magamtól, ahogy az oly rég látott épület, a Pony Canyon előtt álltam. - Aligha - könyveltem el magamban, elvégre nem minden bandából lép ki a basszusgitáros, majdnem fél évre... Pontosan négy hónapra, tizenhárom napra, tizenegy órára és harmincnyolc másodpercre. Harminckilenc, negyven, negyvenegy… Remek, úgy látszik, agyamra ment a sok gondolkozás. Nem mintha ez olyan hű de nagy felfedezés lenne, de akkor is... Be kell valljam, félek. Vajon mit fognak szólni? Istenem, csak most tekints rám azokkal az übernagy szemeiddel, kérlek szépen! - siránkoztam.
Remélem, azért Kitty nem fog nyárson megsütni. Vagy igen? Habár, Vivi ott van vele, ő biztos leállítja. De mi van… mi van, ha ő is pipa rám? Talán mégsem kellett volna elmennem. Így visszagondolva, elég nagy hülyeség volt, de meg kell, hogy értsék. Csak nem lehetnek annyira dühösek... Mindegy, leszarom, max agyoncsapnak, kapok egy-két ragacsos ütést, merthogy szerintem pipogyusz rózsaszínke még mindig nem szokott le a nyalókáról, annyi szent. Csodálom, hogy még nincs nyalóka az ő nevére keresztelve. De nagy lenne... Habár, talán mégsem annyira. És különben is, akit leginkább akarok, hogy megbocsájtson, úgysem fog. Sőt, megkockáztatom, hogy elküld a büdös francba. Pedig az ő kedvéért még arra is rávetemedtem, hogy megtanuljak a hangszerén játszani. Na jó, nem volt valami nehéz, de akkor is... Aiji, vajon megbocsátasz nekem?
Talán meg kellett volna kérdeznem, merre is van a próbatermük... - vakartam meg a fejem lépcsőelágazásnál. Talán ugyanott lenne, mint régen? - csillantak fel szemeim, majd futásnak eredtem, a régi próbatermünk felé véve az irányt.
Ez lesz az. A 666. Hehe, emlékszem, Kitty milyen hisztit csapott, mikor megkaptuk:
- Én aztán be nem teszem a lábam ide!
- Most miért? Szerintem még illik is hozzánk.
- Hozzánk? Esetleg hozzád, te pokolból szabadult szökevény.
- Köszi a bókot.
- Akkor sem teszem be a lábam a tanyádra.
- Köszi, hogy nekem adod - válaszoltam ördögien mosolyogva.
- Látod, Vivi?! - mutatott rám Kitty. - Mondtam, hogy egy ördögi némber.
Régi szép idők... Be kell, hogy valljam, hiányoznak. Bizony, még én is lehetek annyira zakkant, hogy hiányozzon egy olyan, nyalókára immunis, folyton 120 km/h-val száguldó gyalogkakukk, mint a Kitty. És persze, a jó öreg, anyáskodó Vivi... Hisz igaz is, minek utazzam át a fél világot egy anyáért, mikor itt van ő.
Most már csak be kellene nyitni... Nem lehet olyan nehéz. Kicsiny kacsó a kilincsre, és lenyom. Gyerünk már - noszogatom magam, majd egy határozott mozdulattal lenyomom a kilincset. Bár ne tettem volna.
Vivi POV
Ezt nem hiszem el... Egy próba sem telhet el úgy, hogy ezek ne törjenek-zúzzanak. Kezdem azt hinni, hogy a kiadónk többet veszt rajtunk, mint keres. Ahogy látom, ma is az a szegény gitár bánja majd. Ha Bibi látná, vajon mit mondana? Biztos lenyomna egy szentbeszédet, mint például: a hangszernek lelke van, és még sorolhatnám. Vajon most hol lehet? Lassan már öt hónapja, hogy elment... Visszajön egyáltalán? Biztosan, vissza kell jönnie. Japánt csak együtt hódíthatjuk meg, ezt megfogadtuk, mielőtt ide indultunk volna. Esküszöm, ha nem jön vissza, armageddon lesz Japánban. Istenem, gyere minél előbb... Maya és Kitty lassan az őrület szélére kergetnek. Vajon most merre jársz? - kérdezem magamtól, nem is sejtve, hogy közelebb, mint gondolnám.
- Maya, add vissza! Az egy különleges nyali volt. Hallod, te plakáthomlok?! Add vissza! - ugrált Kitty nyújtózkodva, mire a másik, mintha cseppet sem lenne nehéz leállítani a töpörtyűt, csak szabályosan, mondhatni, már gúnyosan állt egyhelyben, miközben azzal a bizonyos "kicsi vagy te ehhez" nézésével ostromolta Kittyt.
Szegény Maya nem tudja, mire vállalkozott... Kitty gitárral a kezében félelmetes tud lenni - sóhajtottam az ablaknál álldogálva. Innen olyan szépnek tűnt minden.
- Hallod színeske?! Tedd azt le, most!
- Nem hallgatok egy buzi nyúlra.
- Megöllek, hallod?
- Nyugi. Különben is, nincs, ami engem legyőzhetne. Max a hangod, szöszke.
- Szöszke az anyád.
- Nem mondanám - felelte a gitárját eldobva, majd az ezután következő események egy pillanat alatt játszódtak le. Maya lebukása, Kitty dühöngése, és annak a szerencsétlennek a belépése, aki épp akkor nyomta le a kilincset, mikor repült a gitár. Már épp eltálalta volna, de egy precíz mozdulattal kikerülte azt. Érdekes... Valahonnan ismerős volt ez a mozdulat. Szuper, már én is bediliztem, hogy minden szemben jövőben ismerőst látok. Különben is, ez az alak nem igazán tűnt ismerősnek. Ajakpiercing, lila haj, fekete és pink körmök...
- Izé, köszi. Ennél azért jobb fogadtatást vártam - szólalt meg a kapucnija takarásában. Ez a hang... csak nem?
- Te?! - sikította Kitty. Ezek szerint ő is felismerte. Bianca. De ilyen hirtelen? És mi ez a lila szín? Remélem, hogy nem lépett Kitty nyomdokaiba. Isten ments, hogy még egy legyen belőle. Lassan már ez az egy is sok.
- Sziasztok - emelte fel fejét, majd szemünkbe nézve egy bugyuta, olyan igazi Biancás mosolyt eresztett.
- Mit keresel itt? - vált vészjóslóvá Kitty hangja, majd egy pillanat alatt Bianca előtt termett, és a kapucniját megragadva, lejjebb húzta.
Hiába, úgy tűnik, mindenki nőtt egy-két centit, csak a mi jó öreg Kittynk nem. Hát nem édes? - kuncogtam magamban, ám arcomról rögtön lefagyott a mosoly, amint Kitty pofon csapta Biancát... Nem volt erős, de azért biztosan megérezte.
- Ezt megérdemeltem - kapott az arcához.
Kitty kiszaladt a teremből, majd pár pillanattal utána a szöszke létra is. Talán most kibékülnek... Aligha.
***
Kitty POV
Csak álltam és néztem az előttem állót. Bianca. De… hogyan?
- Te mit keresel itt? - kérdeztem vészjóslóan. Akaratlanul is felülkerekedett rajtam a harag, pedig én tényleg nem akartam... Már csak arra eszméltem fel, hogy pofon vágtam. Igaz, nem erősen, de… Nem tudok itt maradni.
- Hallod, te elviselhetetlen sajtkukac?! Állj már meg, vagy megöllek.
- Először kapj el, zsírpupi - kiáltottam vissza, majd már csak azt éreztem, hogy előre vetődök. Ezt nem hiszem el! Ez most komolyan rám vetette magát? Hibbant nyalókabuzi. Ha amerikai focit akar játszani, menjen Amerikába. Istenem, micsoda megváltás lenne...
- Mindig is tudtam, hogy hibbant vagy, de, hogy ennyire? - rúgtam arrébb. Igen, tessék megkövezni, belerúgtam a nagy Mayába.
- Auuu - nyikkant egy nagyot.
Hoppá, csak nem a nemesebbik felén találtam el? Nem is tudtam, hogy neki olyan is van.
- Na, mi van?
- Az van, hogy egy idióta vagy - támaszkodott a térdére. - Most komolyan... - nézett rám - Ha minden igaz, akkor az ott Bianca volt, nem? Mi a jó büdös francnak kellett pofon vágnod? Te debil tornádó.
- Nem tudom - hajtottam le a fejem. - És különben is, neked mi közöd van hozzá, Mount Everest?
- Sok, nagyon is sok - kapott el hirtelen a hajamnál fogva.
- Hé, a hajam! Eressz el te… te...
- Igen-igen, tudom, mindig csak én - kezdett el a próbatermünk felé húzni.
- Ez fáj, te marha.
- Remek - válaszolta ördögien.
- Szadista.
- Ezt bóknak veszem töpörtyű, de inkább úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna. Na, ide figyelj... Bemész és kibékültök. Nekem már nincs kedvem egy olyan elmebeteg nőszeméllyel zenélni, mint te, aki miatt négy gitárom is megjárta. Felfogtad, te agyilag zakkant?
- Mivel voltál olyan kedves és a fülembe ordítottál... - kezdtem negédesen, - Igen, hallottam – kiabáltam végül a képébe, majd kikerülve őt, a próbatermünk felé vettem az irányt, ahova benyitva megfigyelhettem, ahogy Vivi halálra ölelgeti Biancát. Nehogy már csak neki legyen gyereknap, így hozzájuk lépkedtem, és én is szorongatni kezdtem.
- Jó, hogy itt vagy. Jobb vagy, mint az az idegesítő létra.
- Ezt örömmel hallom, Kitty - nevetett fel.
***
Bianca POV
Hát, voltaképpen ezt vártam... Elvégre, hogyan is gondolhattam, hogy majd pont Kitty fog velem kesztyűs kézzel bánni. Remélem, azért nem lesz túl dühös, mikor visszajön.
- Bianca? - hallom meg hirtelen a szobában maradt személy hangját.
- Vivi... - szólokm mosolyogva, miközben a még mindig kissé fájó arcomat tapogatom. Remek. Remélem, hogy nem marad majd nyoma. Ha mégis, halott vagy Kitty... még akkor is, ha megérdemeltem.
- Ennyi? - kérdezi mérgesen. - Csak ennyit mondasz, mikor öt teljes hónapra eltűntél? És mi ez a lila haj? Mégegy Kitty, te jó ég - sóhajt fel. Ezen akaratlanul is nevetni kezdek. Hogy én? Kitty 2? Kezdjük ott, hogy nem igazán szeretem a nyalókát, és nem egy bizonyos szőkéért dobog a szívem...
- Nyugi, semmi ilyesmiről nincs szó, és különben is, semmi sem változott rajtam. Ugyanaz a stílus, csak más a hajam. Ja, és van egy piercing is...
- Méghogy nem vagy Kitty - nevetett fel, majd egy ugrással mellettem termett és átölelt.
Pár pillanattal később megérzem a harmadik személy szorítását is. Végre ismételten együtt a banda. Jó érzés, csak… lassan kezd egy kicsit átmenni az egész egy "öljük meg Biancát" tervbe.
- Lányok... izé, nem ka-kapok levegőt - suttogom levegőhiánnyal küszködve.
- Oké, végeztünk - engednek el egyszerre.
Végre, csak túléltem. Így még talán őt is láthatom... - gondoltam, de úgy tűnik, kiülhetett valami az arcomra, mert Kitty mindentudó vigyort vett fel, nyalókájával a szájában. Maya kettő. Vagy Mayát kellene inkább Kitty kettőnek hívni?
- Csak nem keresel valakit, Bibi?
- Mi… ho-honnan veszed? Én? Dehogy... Miért keresnék? Hisz semmi értelme nem lenne, igaz? Ő úgysem akar majd látni... - Ám hirtelen befogtam, ugyanis rájöttem, hogy épp kimondtam azt, amire Kitty várt. Jaj nekem, most mi lesz? Segítség.
- Aha - vigyorog, mint a tejbetök, mire Vivi egy hatalmas barackkal jutalmazza, Kitty meg zakózik egyet a padlón. Hogy ez mennyire hiányzott...
~ 1 órával később ~
- Rendben, minden megbeszélve és tökéletesítve. És igen, mindent felfogtam Kitty, mielőtt még ismételten ecsetelni kezdenéd a jövő heti tervet, ami inkább elmegy egy haditervnek, mintsem próbára és fotózásra járásnak.
- Nyugi Bibi, sima ügy - szólalt meg lazán Vivi. Most komolyan, hogy a búsba lehet neki ennyi energiája, miközben én meg olyan vagyok, mint egy zombi. Hol itt az igazság? Mondjátok, hol?
- Mi az isten?! - káromkodtam el magam, mikor sikeresen belementem Vivibe. - Ha meg akarsz állni, légy szíves, tegyél ki egy táblát és ne… - Mondandómat azonban nem tudtam befejezni, mivel megláttam Őt. Ugyanolyan volt, mint az emlékezetemben. Ugyanaz a sötét szempár és ugyanaz a mosoly, ami most is ott játszott azokon a kívánatos ajkakon, miközben éppen telefonált. Aiji... vajon haragszol rám?
- Menj oda - suttogta Vivi a fülembe. - Aggódott érted, hidd el.
Tudom Vivi, csak te lehet, hogy nem tudod, hogy én voltam olyan agyilag zakkant, hogy elküldtem egy melegebb éghajlatra...
- De, én… nem hiszem, hogy szóba állna velem - hajtottam le a fejem, és a szürke csempéket kezdtem vizslatni, mintha annyira érdekesek lettek volna.
- Tudjuk, hogy összevesztetek - szólalt meg ismét Vivi. - Vagyis, hogy valaki elküldte őt… Hogy is fogalmazott? Ja, megvan... A büdös francba, és még sok más hasonló jelző.
- Én azokat nem gondoltam komolyan - suttogtam, majd tekintetemet a felénk tartóra Aijira tűztem. Várjunk csak... Felénk tartó? Mi a francot keresek én még itt?
- Nem mész te sehova - állta utamat a nyalókás szörnyeteg. Grrr… Kitty, ezért Mayának adom a nyalókáidat... Nem, mégsem, azért meghalni még nem akarok.
- Sziasztok - köszönt ránk Aiji.
- Szia - suttogtam, bár meghallhatta, mert felém fordult, hogy szemügyre vehessen. Most komolyan, mi vagyok én? Bazári majom?
- Ismerjük egymást? - kérdezte hirtelen, mire bennem megállt az ütő. Hát persze, mit is gondoltam... miért is emlékezne rám?! Biztos rengeteg, sokkal szebb lány lesi nap, mint nap az óhaját, szóval miért kellenék neki pont én...
- Nos, - fogtam meg a kapucnimat - rég találkoztunk, Aiji. - Miután lekerült rólam a kapucni, a szemébe néztem. Először csak leblokkolva nézett végig rajtam, elidőzve az övéhez hasonlító hajamon - ami inkább nézett ki szénakazalnak, mint hajnak -, majd akadozva megszólalt:
- Bi… Bianca?
- Teljes életnagyságban - vágtam rá. - Úgy tűnik, azért még rémlik valami - jegyeztem meg gúnyosan, fájdalommal a hangomban, majd egy 180 fokos fordulatot véve, már futottam is le a lépcsőn.
Miért érzek fájdalmat? Ha tudtam, hogy ez lesz, akkor miért hajszoltam magam hiú ábrándokba? Hisz, én csak egy senki vagyok hozzá képest... Egy senki, akit alig négy hónap alatt el is lehetett felejteni. Aiji... Miért?
- Bianca, az isten szerelmére, állj már meg! - hallottam meg a hangját. Miért nem hagy békén? Ha nem kellek neki, ne fusson utánam.
- Bianca - kapta el a csuklóm. - Ne szaladj el, kérlek - lihegte kimerülten. Észre sem vettem, hogy egészen a parkig futottam.
- Miért ne? Hisz úgy sem tudod, ki vagyok - fordítottam oldalra a fejem. Ám úgy tűnik, nem kellett volna, így sikerült meglátnia könnyáztatta arcom.
- Bianca - csuklott el a hangja, majd magához rántva font körül oltalmazó karjaival.
Elvesztem. Én már nem bírom tovább... Aiji, miért vagy velem ilyen? Miért vagy ennyire édes? Belenéztem könnyel telt szemeibe. Sír. Aiji sír?
Buta, hülye liba - korholtam magam.
- Azt hittem, már soha többet nem látlak, és beletörődve ebbe - sóhajtott fel, miközben még erősebben szorított magához - nem ismertelek fel rögtön a kapucni miatt. Én… én sajnálom, Bius. Nem akartam...
- Aiji - csuklott el a hangom, majd én is átfontam rajta karjaimat. Egymást ölelve álltunk ott, majd Aiji felemelte a fejét és rám nézett. Néztem őt és fenséges, hívogató ajkait. Vajon szabad? Istenem, Aiji, engedd... Egyre közelebb és közelebb hajoltam, miközben szememben őrült félelemmel vártam, hogy ajkaim végre megízlelhessék az övéit. Aiji úgy tűnt, vette a lapot: huncut mosollyal fogta meg az államat, és csak homlokomra adva egy puszit, ismét eltávolodott. Én csak dühösen cicegtem, majd nem törődve vele, rámartam ajkaira. Talán meglepődött, de ugyanolyan hevesen, mégis szeretettől fűtve csókolt vissza. Istenem, ezek az édes ajkak... Nem érdekelte már egyikünket sem, hogy épp egy parkban vagyunk, hogy százan meg százan láthatnak, vagy, hogy holnap talán ezzel lehet tele a média... Semmi sem érdekelt minket. Akkor csak két, buta szerelmes voltunk. És a szerelem nem bűn, igaz?
****
- Megtalálta? - érte be Kittyt Vivi, aki erre csak a közeli park felé mutatott. - Ezek szerint igen - mosolyodott el.
- Na, mi ez a gyülekezet? Csak nem a tökmagot temetitek? - ért le az agyilag néha zokni Maya is a többiekhez, az épület elé, majd, mivel nem kapott választ, ő is a park felé nézett.
- Hát ezek hibbantak - jegyezte meg.
- Ja. Olyanok, mint te.
- Mit mondtál, színeske?
- Mosd ki a füled, létra. Vagy odafenn rossz a vétel?
- Na és odalent, tökmag? Különben is, maradj csendben, mert még tartozol nekem egy gitárral.
- Neked csak a kaszás tartozik.
- Olyan, mint te?
- Hogy… ?! - kérdezte Kitty, már méregtől vörösen.
- Előbb-utóbb úgyis a sírba juttatsz, csodabogár.
- Szuper, akkor jó úton haladok, Mr. Felhőkarcoló.
- Ütődött.
- Buzi.
- Nyalókazabáló.
Na, ezek már megint kezdik - gondolta Vivi, majd mit sem törődve az épp egymást ütlegelő párossal, tekintetét újra a park felé fordította. Valahol mélyen érezte, hogy igazi kalandjuk Japánban még csak ezután kezdődik.
18. fejezet
Aiji POV
- Jin, haver. Éveken át hű voltam hozzád és a kiadóhoz, csináltam a jó zenéket...
Biancával egymás mellett álltunk, Jin előtt. Szerintem szívrohamot fog kapni. Kíváncsi vagyok, melyik fogja jobban kiakasztani: a vallomás, vagy a kérésem...
- Aiji, mit akarsz? Ne kertelj.
- Hát, izé... először is... szeretnék neked valamit elmondani.
Nagy bociszemekkel bámultam Jinre, majd megfogtam Bianca kezét, és megcsókoltam.
Bepirulva csak ennyit tudtam kinyögni:
- Szeretem őt.
Jin szemei majd kiestek, úgy bámult ránk. Vajon, mi futhat most épp át a kobakján? Nem, Jin, nem vagyok pedofil… vagy még is?
Végül, dadogva csak ennyit mondott:
- M-mi a sz-szent i-isten...
Bianca rákvörös fejjel, idióta vigyorral az arcán szólt közbe:
- Csókolom, Jin bácsi!
- Atya... úr, meg az Isten. Aiji...
- Tudom haver, média, meg minden, de...
- AIJI!
- Mivan?!
- Bianca...
- Ne dadogj már, basszus. Az elején még vicces volt, de most már unom. Na szóval, Ő a barátnőm.
Bianca ismét közbeszólt:
- Ja, tényleg... Visszajöttem. A lányok nem is mondták?
Na, szegény Jin akkor ezért lesett annyira. Ez túl sok infó volt neki egyszerre. Szegény ember.
- Három teljes hónapot vártam rá, és szenvedtem miatta, s most már szeretnék kicsit boldog lenni. És hát... össze szeretnénk költözni.
- MIVAAAN?!
- Arra gondoltunk, hogy én, Bia, Vivi, Kitty és Maya egy közös házba költöznénk.
- What the hell?!
Na jó, tényleg kiakadhatott, ha már angolul vakerol.
- És, ha azt mondod, hogy nem... akkor én kilépek az LM.C-ből, és odaköltözöm Biusékhoz.
- Nem! Nem és nem! De... ha annyira akarod... Kittynek és Mayának viszont te jelented be! És aztán meg ne halljak olyan panaszt, hogy Maya, vagy Kitty nem tud próbára jönni, mert betört a feje, eltört a karja, tudom is én... Felfogtad?!
- Jól van haver, nyugi!
- Nyugi?! Ezek után? Levegőt akarok, levegőt! - Ezzel Jin elrohant.
- Na mindegy. A lényeg, hogy túl vagyunk rajta.
- Túl vagyunk? Aiji, nem rosszból, de szerintem a java még csak most jön.
És milyen igaz…
***
- KI KÖLTÖZIK HOVA?! - Maya és Kitty együtt horkantak fel, amikor elmondtuk nekik az új hírt.
- Én ezzel a penészfejűvel nem lakom együtt!
- Én se ezzel a homokossal!
- Nem is vagyok homokos!
- Mondd annak, aki elhiszi, faszikám!
- Megöllek!
- Halál reád!
- Nem fogok veled egy házban lakni, inkább meghalok. Felfogtad, te... te... seggdugasz!
- Nézd csak, ki beszél, égimeszelő szőke, aljas, bunkó barom!
- Ahelyett, hogy nekem pattogsz, inkább nőjjél meg!
- Vagy inkább te vegyél vissza. Még egy centit nősz, s már be se tudsz jönni az ajtón!
- Én már nem növök, nem vagyok kis szaros, mint te!
- Agyilag te se vagy jobb szinten!
- Hozzád képest? Egy bölcsis csecsemő is okosabb!
- De tőled még egy újszülött is!
- Kussolj már, csúnyaság!
- Én vagyok a csúnya? Hol a pasid, csajod, vagy mit tudom én, mi a francot szeretsz te!
- Hányszor mondjam el, hogy nem vagyok buzi?!
- Bizonyítsd be!
- Örülnél, mi? Te szerencsétlen. Rám fáj a fogad, mi?
- Pont rád... Hozzám érsz, elhányom magam!
- Hallod?! Befejezed, vagy a fejedbe állítom azt a gitárt ott!
- Én meg lenyeletem veled a mikrofon állványt, te létra! Még beléd is férne!
- Először nőjj meg, hogy legalább elérj!
- Van egy sámlim, és nem félek használni!
- Nekem meg egy öklöm, s ha nem fogod be, én esküszöm, hogy lenyomom a torkodon!
- Na, próbáld meg, te seggfej!
- És én veled fogok egy házban élni?
- Nem, mert te a kutyaólban fogsz lakni! Kikötözlek, és addig foglak atombombákkal dobálni, míg el nem tűnsz a föld színéről!
- Tudod, hova kötözöl te ki...
- Mi van, rám izgultál?
- Fuj, undorító vagy!
Egy vihogó Vivi hirtelen megbökte az oldalam, s odasúgta:
- Ezt a konverzációt vehetjük beleegyezésnek, nem?
- De... Érdekes hétköznapjaink lesznek ezekkel.
- Hát, unalmas nem lesz, az biztos.
- De biztonságos sem.
Mind a hárman, magunkból kikelve nevettünk a két idiótán, akik épp a mikrofon állványt és a gitár nyakát próbálták lenyomni egymás torkán, majd miután Maya megunta a játékot, a gitárral szépen eltalálta Kitty fejét.
- Édes a bosszú, te penészes sajt!
- Megöllek! Érted?! Meghalsz, köcsög!
Én félek. Remélem, van szerelő ismerősöm, mert biztosra veszem, hogy a házat minden nap újra kell majd építeni.
- És elkezdődik a közös, nyugodt és meghitt életünk, Bius.
- Hát igen, ez mókás lesz!
Szerintem Kittyt vihetjük orvoshoz, mert vérzik a feje... de az énekesemé is, aki természetesen visszakapta azt a gitáros ütést.
19. fejezet
Aiji POV
- Enyhe agyrázkódás. Sok pihenés, és minden rendben lesz. Legközelebb figyeljenek jobban oda!
- Persze kisasszony, meglesz!
***
- Pihen a halál!
Kitty és Maya bekötözött fejjel ballagtak mellettünk.
- Én se pihenek Penészke mellett, az már biztos! Ki tudja, mire ébrednék fel!
- Féljél is, szöszi!
- Meg fog erőszakolni. Aiji, cimbora, ments meg!
- Erőszakol a halál!
- Hát, inkább az, mint te...
- Te köcsög...
- KUSS!
Vivi megunta az állandó veszekedést. Már a haja is égnek állt... Vagy az csak a sok tupírtól?
Beszálltunk egy kisbuszba, ami elvitt minket, egészen az új házunkig. Remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog, ugyanis Biancával együtt választottuk ki.
- Ez... fekete.
Tágra nyílt szemek bámultak a koromfekete, nem kicsit kísérteties házra.
- Nekem tetszik - törte meg a csendet Maya.
- Nekem is - kontrázott Kitty.
- Akkor nekem nem.
- El ne kezdjétek újra!
Szegény Vivi már tényleg nem bírta, pedig még be sem költöztünk. Mi lesz holnaptól?
Amint beértünk, az emberek megnyugodtak, hogy amilyen kísérteties a ház kívülről, olyan kellemes és családias belülről.
- Fiúk és lányok...
Bianca épp elkezdte a szobák kiosztását, amikor Kitty beleszólt:
- És nemtelenek...
Persze, ezt Maya sem hagyta szó nélkül:
- És penészfejű szivárványférgek!
- Igen, jól van Maya, jól van Kitty, körbevezetnélek titeket is a házban.
Miközben sétáltunk, Bia jobbra-balra mutogatott:
- Ahogy belépsz, jobbra van a gyönyörű konyha és ebédlő, balra pedig az óriási nappali! És persze a fürdőszobát se felejtsük ki... A felső emeleten vannak a hálószobák.
A nappali lila falai eszméletlen élénkre sikerültek, és gyönyörűen mutattak. A nappalihoz kapcsolódó vérpiros konyha pedig csak még nagyobbat lökött a helyiség megjelenésén. Furcsa színpárosítás, de gyönyörű.
- De mielőtt oda eljutnánk, még van itt valami - folytatta Bianca, és levezetett minket a pincébe.
Tudtam, mi az, de még én magam sem láttam a saját szememmel.
A lenti folyosó nem kicsit keltett félelmetes hatást, de a biliárdterem valami eszméletlenül menőre sikeredett. Az egyszerű, szürke téglás falak között egy méregdrága, óriási biliárdasztal terpeszkedett, és az egész plafonon lámpák futottak, amik mind csak az asztalt világították meg. Ezen a részen kívül az egész szoba koromsötét volt. A hatás megvan, az biztos.
- Egy biliárdterem?!
Hát igen, sejtettem, hogy Mayának tetszeni fog. Lényegében miatta csináltattam... Nehogy már kirekesztve érezze magát a gyerekem az új anyuci mellett.
- Köszönöm, Aijiii! - Miért nem lepődök meg, hogy megint a nyakamba ugrott... - Majd játszunk sokat, ugye?
- Persze, drága.
- Juj, annyira imádlak!
- Buzi - szúrta be Kitty.
- Kitty, nyugi, te sem maradsz meglepetés nélkül!
- Juuuj, muti!
Bianca bevezette a másik oldalon lévő szobába, egy mini-stúdióba.
- Ó, te jószagú...
- Nekem is kell stúdió!
- Neked meg minek?
- Azért, amiért neked!
Nem bírom.
- Nyugodjatok meg! Mindkét termet használhatjátok, mind a ketten!
- Én kicsi stúdiómat bemocskolja Maya ronda keze?!
- A te kezed a mocskos, nem az enyém.
- Ha valaminek is baja esik, én kiheréllek! Már ha van neked...
- Komolyan mondom, ha mégegyszer jelzéseket teszel a férfiasságomra, én olyat csinálok, hogy...
- Fuj, de undorító vagy!
- Cöhh.
Mivel csodák-csodájára, életükben egyszer maguktól elhallgattak, Bianca kihasználta a pár másodperc csendet, s felterelte az embereket az emeletre.
- És itt vannak a hálószobák! Ja, és van négy vendégszoba is, plusz mindenkinek saját fürdőszoba! Először is, Kitty! Ez lesz a te szobád - mutatott hirtelen egy jobboldali ajtóra.
- Ezt nem hiszem el! Bianca, ez tökéletes!
A szoba két színből állt: rikító pinkből és rikító zöldből, a falon pedig egy óriási, fekete LM.C-embléma díszelgett, a sarkaiba felfestett pókhálókkal, csillagokkal, párducmintákkal és szívekkel. És el ne felejtkezzünk az extraszínes párducmintás szőnyegről, az üvegből készül berendezési tárgyakról, az óriási fekete ágyról, és a gitárokkal kirakott falról... Kitty sírva borult a nyakamba.
- Köszönöm!
- Aijinak köszönd, ő kajtatta végig egész Tokiót ezekért a rikító színekért!
- Köszönöm, Aiji apu!
Neki egyenesen az ölébe ugrott. Ha így folytatja, féltékeny leszek.
- Maya, ez pedig a te szobád!
Ő sem tudott megszólalni, mikor meglátta a neki szánt szobát: ezüst és rikító pink falak, kevéske fekete résszel, pink és hófehér szőnyeg, fekete-rózsaszín berendezési tárgyak, és szintúgy óriási fekete-pink ágy, plusz gitársarok.
- Aszta, imádom! Köszi!
Na, a gyerekeknek tetszik a gyerekszoba, gond nincs.
- Már csak egyet nem értek... - kapta fel hirtelen a fejét Kitty. - MI A FRANCÉRT VAN A KÉT SZOBA ÉPP EGYMÁSSAL SZEMBEN?!
- Ez tényleg szörnyű. Ha nem csukom be az ajtóm, a te ronda képed kell néznem?
- Tudod, mi a ronda...
- Te?
- A halál, ami rád vár! Te barom!
- Megöllek.
- Kapj el!
Kitty leszaladt a dobozokkal telerakott nappaliba, és előszedett egy köteg labdát - amikről nem akarom tudni, hogy kerültek oda -, s elbújt a kanapé mögött. Maya odarohant hozzá, kivett hármat Kitty kezéből, majd a konyha felé vette az irányt. A csata elkezdődött...
Miyavi POV
Szóval ez lenne a lakás, ahol mától fogva Mayácskám éldegél... Ha ekkora házam lenne, biztos vennék vagy száz macskát. Sőt, kétszázat! Sok-sok feketét, fehéret, vöröset, szürkét, orosz kéket, sziámit, perzsát, karthauzit... Sőt, még oroszlánt, tigrist... és... és...
Álmodozásomból az ajtónak csapódó fejem keltett fel. Észre sem vettem, hogy már az ajtó előtt álltam. Szegény buksim... Megsérült egy hajszálam. De a söröcskéimnek semmi baja sem lett. Édes életeim.
Bentről zsivaj hallatszódott. Buli van? Máris? Akkor piáljunk!
Ácsi. Talán kopognom kéne... vagy csengetnem? Itt ez az oroszlános izé az ajtón. Ez nem kopogásra van? De mi a francnak kopogjak...? Ekkora hangzavarban úgysem hallanák meg.
Na, most már félek, de nem tudom eldönteni, kitől féljek jobban... Mayácskámtól, vagy attól a kékesfehéres hajú csajtól?
Amint beléptem, egy labda suhant el az arcom előtt.
- Csá-csumi, skacok!
Na, nem mintha ezt valaki is meghallotta volna... Az emeleten megpillantottam Aiji fejét hátulról, jobbra pedig Mayát, amint haragos arccal néz arra a szegény kislányra, aki épp a szemével készül megölni Mayácskámat.
Nem igazán tudtam mozdulni sem, mert folyamatosan labdák repültek el az arcom előtt.
Egy labda repül...
- Te szőke, homokos égimeszelő!
- Te idegesítő, penészes hajú!
Tányér repül...
- Idióta, bunkó állat!
- Hogy dögölnél meg!
Pohár is...
- Kikötlek a kutyaólhoz!
- Ami mellesleg nincs is!
Szék...
- Majd veszek!
- De előtte még nekiesek annak a ronda fejednek egy villanyborotvával!
- Te szerencsétlen! Megdöglesz!
Gitár...
- Te szivárványfejű rondaság!
- Te idegesítő nyálgép!
Leszólta a csaj haját?!
- Grrhm... grrghm!
Hirtelen mind a ketten rám, és az ultraszínes fejemre néztek.
- Mayácskám, nem szóljuk le a kiscsaj haját, mert azzal engem is mélyen megbántasz... És te kislány, ne szóld le azért, mert magas, hisz én is magas vagyok.
- MYV! - visított fel Maya, és már rohant is hozzám.
- Szia, egyetlen szerelmem!
Viccből megcsókoltam őt, úgy, ahogyan a koncerteken csináltuk anno. Nem kicsit lepődött meg.
- Látod?! És még tagadtad, hogy buzi vagy.
- EZT MOST MUSZÁJ VOLT?! - Maya vörös fejjel bámult rám. Összehúztam magam, és bociszemekkel kezdtem visszabámulni rá.
- Bocsi, édes! - nyomtam be a Miyavi-féle, ártatlan, mégis perverz vigyort, s egyik ujjammal végigsimítottam a mellkasán. Persze, csak viccből.
- Feladom. Higgy, amit akarsz Penészke, de nem vagyok buzi!
- És megjegyzem, én sem vagyok az - szóltam közbe.
- Felőlem... - rántotta meg a vállát a lány.
Úgy döntöttem, hogy Maya és a kislány - akiről megtudtam, hogy Kittynek vagy Keikounak hívják - megnyugtatása után elindulok a fenti emeletre, hogy meglessem Aiji barátnőjét.
- Vivi, ez lesz a te szobád... - folytatta volna az egyik lány, de a következő pillanatban sok dolog történt egyszerre:
Maya "NE!" kiáltása, sikítás, Kitty nekiesett Mayának, és még sok-sok nagy baromság... Buli ez a család.
Vivi POV
Nagy boldogan léptem be a szivárványszínű szobámba. Egyszerűen eszméletlen. Minden színes: az ágy, a berendezés... és egy óriási Miyavi poszter lóg az egyik falon, a másikon pedig Miyavi kanjija.
- Ez egyszerűen gyönyörű!
Még külön asztalt is kaptam a rajzolásra, mert hát az a hobbim a dobolás mellett.
Pár percig még az óriási ágyamon üldögéltem, miközben Miyavi poszterét bámultam, majd Bianca megmutatta az Aijival közös hálószobájukat is, ami teljesen lilában pompázik.
Úgy döntöttem, benézek Kitty szobájába is, Bianca és Aiji pedig követtek.
Életem legrosszabb döntését hoztam meg:
- NE! - Maya kiáltására megálltam az ajtóban, majd már csak a fejemre loccsanó mézet és tollat éreztem.
- Én szóltam...
Nem csak én kaptam ezekből, Bianca és Aiji fejére is jutott egy kevés.
Hirtelen Kitty rontott be a szobába, s csak bámulta a mézes párost, majd Mayához fordult.
- Te... ezt nekem szántad, igaz?
- Dehogy!
- Te balfasz.
- Mit akarsz? Megédesítettem volna azt a nyamvadt életed!
- Azzal, hogy rám öntesz két liter mézet?
- Miért ne?
Ekkor megállt bennem az ütő. Hirtelen egy színes hajú Miyavi állt a szoba ajtajában.
Meghaltam, s ez a mennyország?
Kitty és Maya szópárbaja teljesen eltörpült az ő szépsége mellett. Igen, épp olyan szexi, mint a falamon lévő poszteren, s itt van, teljes életnagyságban. Ez egy álom... A legszebb álom, amit valaha láttam.
Láttam, ahogy odamegy Aijihoz, kineveti, majd megöleli. Az ő ruhája is mézes lett kicsit, de nem igazán zavartatta magát miatta.
Kezet fogott Biancával... Megölöm. Meghal. Bia bocsánatkérő pillantást küldött felém, de nem tudott érdekelni. És a java még csak most jött...
Hirtelen felém vette az irányt.
- Mi a neved, gyönyörű lány?
- Vi-Vivi? - dadogtam.
- Különleges név, és gyönyörű. Pont, mint a gazdája. - Az ujját végighúzta a méztől tocsogó ajkamon, majd az arról lopott mézet lenyalta az ujjáról. Pár dobbanást kihagyott a szívem.
Már fel sem fogtam, mi történik körülöttem.
Miyavi pár másodperc múlva leszedett egy adag mézet Aiji fejéről is, és egyenesen Maya feje búbjára kente.
- Bírom a haverod, szőke!
Kitty magából kikelve röhögte ki Mayát.
- Kösz.
Mindenki mosolygott, s mindenki mézes volt...
A végén még Kitty is kapott belőle Mayától, mire sikeresen lefejelte őt.
Ez volt az egyik legviccesebb nap az életemben, és ekkor esett meg a legédesebb érintés, amit éreztem.
Tudtam, hogy ennek itt még nincs vége, hisz még csak most kezdődik minden.
Abban a pillanatban indult el a lavina, hogy Miyavi belépett azon az ajtón.
20. fejezet
Kitty POV
De jót aludtam. Ez az új ágy valami eszméletlen kényelmes.
Persze, csak addig volt jó napom, amíg fel nem ébredtem, ugyanis Maya óriási betűkkel a homlokomra írta, hogy lúzer. Megölöm. Hajnali öt van. Az ordítozásomra mindenki felkelt.
- Te idióta sajtkukac, told ide a képed, vagy beverem!
Kitéptem a szobája ajtaját, s nekirontottam. Pár pillanatig elvarázsolt az édes kis ártatlan, alvó Maya, de miután megpillantottam magam a tükörben, tovaszállt az előbbi szimpátia.
Maya hunyorogva ébredt fel a rángatásomra.
- Mi bajod, penész?
- Nézd csak, ki se nyitja a csipáját, már pofázik! Mi ez a fejemen?
- A kőkemény igazság.
- Te kis...
Rávetettem magam Mayára, és pofozni kezdtem. Persze, az alig negyvenöt kilómmal nem igazán lehettem fölényben, mert fogott és letepert, majd olyan erősen szorította meg a csuklómat, hogy sikítozni kezdtem.
- Te idióta, ez fáj!
- Te kezdted!
Hirtelen valaki belépett a szobába.
- Mi a ...?!
Maya rezzenéstelen arccal fogott le továbbra is, s odaugatta szegény, kidülledt szemű Aijinak a következőt:
- Pofázott.
- Tudod, innen ez az egész... kicsit furán néz ki.
Maya hirtelen a borzos fejemre nézett, majd magára, s egyből leugrott az ágyról.
- Fúj, de undorító vagy, Aiji!
- Én csak megemlítettem, hogy kicsit furán nézett ki a dolog, és ha például Myv jön be, szerintem még minimum tíz évig hallgathattad volna a mait. Csak neki magyarázhattad volna, hogy csak... Öhm... megneveled szegényt. Hidd el, ő ezt nemi erőszaknak vette volna.
- Nem vagyok ő.
- Viszont mindenki magából indul ki.
- Ez igaz.
Miután ezt a számomra totál érthetetlen beszélgetést lezárták, Maya gyorsan előttem termett és rángatni kezdett.
- Húzzál ki az ágyamból, te majom!
- Buzi! - nyújtottam rá a nyelvem.
- Ne nyújtogasd rám azt az izét, mert kitépem!
- Próbáld meg, köcsög.
Mielőtt bármit is reagálhatott volna, lenyúltam az asztalon árválkodó, kibontott nyalókáját, a számba vettem, s szaladni kezdtem vele.
- Te büdös kis csitri! Az az én nyalókám!
- ... Volt!
- Megöllek, törpike!
Épp leértem a lépcső utolsó fokára, mikor hirtelen Jin termett előttem a semmiből.
- Húzz innen cukros bácsi, épp futok az életemért!
- Nem futsz te sehova.
- Ki fog nyírni!
- Te bajod.
Mekkora egy tuskó...
Maya akkorát csapott a fejemre, hogy szédülten rogytam a földre, s mikor kiszedte a nyalókát a kezemből, felkiáltott:
- Nyertem!
Megölöm Jint. Megölöm.
- Idefigyel mindenki!
Észre sem vettem, hogy ekkorra már Bianca és Vivi is a szobában tartózkodtak. És legnagyobb meglepetésemre, Miyavi is... Ez itt aludt?!
Milyen kedves ma mindenki. Senki sem törődik azzal, hogy még mindig a földön fekszem.
- Ma idejön a kedves főnökötök, és a Pony Canyon pár tagja, hogy megnézze a házat. Szeretném, ha csinálnátok valami vacsoraféleséget. Ha bénák vagytok és egyikőtök sem tud főzni, rendeljetek valami főtt étel kinézetűt.
Kis háziasszonyunk, Viola, természetesen készségesen felvállalta a komplett vacsorafőzés terhét. Buzgómócsing.
- Na, én ebből szépen kimaradok. Húztam ki!
Maya nem hagyta, hogy szó nélkül lelépjek.
- Hova készülsz, kis törpe?
- Közöd, kedves égimeszelő homokos úr? Egyébként, csak az udvarra.
- Minek?
- Hagyjál már, az Isten szerelmére!
Fogtam magam, s kirohantam az ajtón.
Hol a cigim?
Komolyan mondom, ez az idióta visz engem a tüdőrákba.
Vivi POV
Na, most már tényleg úgy érzem magam, mint valami családanya.
- Hányan leszünk, Jin?
- Jó kérdés. Bianca, Aiji, te... Miyavi gondolom tovább folytatja az ingyenélősködést... aztán, a nagyfőnök, én... ja, meg Maya, alias Kitty Junior és Kitty, alias Maya Junior.
- Kikérem magamnak, nem vagyok ingyenélő! - szólt a végén Miyavi.
- Engem meg csak ne említs egy lapon azzal a porbafingóval! - Ekkor Kitty, egy szál fekete cigivel a kezében, majdnem betörte az ajtót.
- De engem sem ezzel az óriásmajommal! - kontrázott.
- Mi lóg ki a szádból, te nyamvadt?! Kis vakarék, és már pöfékel, mint gyárkémény!
- Sajnos, a te egoista arcod mellett nem igazán lehet másképp kibírni!
- Fogd rám a gyengeséged!
- Kussolj létra!
- Penészfejű!
Szegény Jin ismét enyhe agyvérzést kapott...
- KUSS LEGYEN!
Kitty újra kivonult az udvarra, Maya pedig elment zuhanyozni és átöltözni, mert még mindig pizsamában volt. Kitty is, de úgy láttam, nem igazán zavarta, hogy már október vége van, s kint meg lehet fagyni... és nem utolsó sorban az sem, hogy itt más emberek is laknak.
Pár perc múlva óriási hangzavarra lettem figyelmes. Aszta, milyen meglepő... Maya sikítozott. Fogadjunk, hogy Kittyke műve.
- Hogy az Isten áldjon meg, te idegesítő szuka! Hogy rohadnál meg ott, ahol vagy! Az alsónacijaim! Eltűntek! Te kis semmirekellő... AIJIIII!!!
Én mondtam.
Aiji nevetve nézett rá.
- Adjak? - ajánlotta fel nagylelkűen.
- Léccike!
Alig tudtuk visszafogni a nevetésünket. Amint bezárult mögöttük a szoba ajtaja, mindenki sírva kezdett el nevetni.
- Ez a Kitty annyira zseniális.
Most először láttam Jint nevetni, és ami a legfurcsább, hogy épp Mayán. De nem igazán tudtam sokáig elképedni rajta, hiszen Miyavi édes mosolya valahogy sokkal jobban vonzotta a tekintetem.
Pár pillanat álmodozás után hallhattam, ahogy Aiji sétál lefelé a lépcsőn, majd megpillanthattuk Maya rákvörös képét, ahogyan a szobája felé rohan, egy rózsaszín alsógatyát szorongatva. Rózsaszín.
Na, erre már tényleg mindenki a padlón fetrengett a nevetéstől.
Kíváncsi vagyok mi lesz Maya bosszúja. Előre félek. Remélem, ez esetben nem jár annyi takarítanivalóval, mint az előző tányérdobálós afférjuk.
- Srácok, mindenki munkára! Én és Bianca kimozdulunk kicsit, majd beugrunk a cukrászdába is sütikért...
- Szóval randiztok. Itt egy egész ház, ez már nem is elég?
Miyavi totál hülye. Épp ez tetszik benne... De azért ez már nálam is kiverte a biztosítékot. Miért olyan nehéz megérteni, hogy kettesben szeretnének lenni? Ökör.
Miyavi felvánszorgott a szobájába - mivel nem igazán tűnik úgy, hogy ő innen elmegy, mondhatjuk úgy is, hogy az ő szobája -, Jin elment ügyeket intézni, Bianca és Aiji randizni mentek, Maya meg Kitty, hát... Az egyik valószínűleg még mindig cigizik, a másik pedig a berendezést veri szét az ellensége szobájában. Legalábbis, valami csörömpölést lehetett hallani odafentről.
Nem is húztam tovább az időt, fogtam magam és elmélyültem a konyha rejtelmeiben. Minden csilli-villi és új, alig volt használva.
Mialatt a zöldségeket hámoztam a leveshez, azon gondolkoztam, vajon mi a francért kezdett el Kitty cigizni. Ennyire rosszul esik neki Maya viselkedése? Megölöm őt... Mármint Mayát. Tényleg egy köcsög. De hát nem értem, Kitty mit vár, hisz mind a ketten csak azt kapják, amit adnak. Vajon ki kezdte?
Feltettem a levest és a rizst főni, a húst pedig a sütőbe raktam. Elkészítettem a tofus salátát, majd a leves kavargatásával töltöttem az időt. Hirtelen valaki hátulról átkarolt, nem kicsit a szívbajt ezzel hozva rám. Ez a parfüm... mennyire finom...
- Főzünk-főzünk, konyhatündér?
Pár percre megakadt a szívverésem. Ajkai súrolták a fülemet, édes hangja pedig teljesen eltompította az agyam.
- Megkóstolhatom?
- P-Persze...
- Csak nem zavarban vagyunk?
Odahajolt a kezemhez, elvette a levesben kavargó kanalamat, s megkóstolta a levest.
- Isteni, de tudok valamit, ami sokkal, de sokkal finomabb.
- Mégis mit, kedves Miyavi úr?
- Téged.
Enyhe szívinfarktus.
Miyavi továbbra is átkarolt hátulról, s magához ölelt, közben arcát beletemette a nyakamba, és így álltunk egészen addig, míg a leves kész nem lett. Fránya leves... miért nem bugyoghatsz örökké?
- Elengednél? Nemsokára minden el fog égni.
- Muszáj?
- Igen, muszáj.
Szomorúan elengedett.
- Jó kisfiú.
- Mit kapok cserébe?
- Hmm... ezt! - Fogtam magam, s a szájába tömtem az adag csokit, amit az előbb tettem az asztalra. Ő csak felhúzott szemöldökkel nézett rám, majd miután lenyelte az édességet, újra megszólalt:
- Segítsek megteríteni, hercegnő?
- Az jó lenne.
Észre sem vettem, hogy már sötétedett. És Kitty még mindig pizsamában van kint? Vagy lehet, hogy közben beszaladt átöltözni... Basszus, ezeket elnyelte a föld?
Nemsokára kopogást hallottam az ajtón.
Kitty, Jin és a "pénzes zsernyák" - ahogy Kitty nevezte - voltak azok, hátuk mögött pedig Aiji és Bianca enyelegtek egy nagy doboz sütivel a kezükben.
- Bocsi, hogy egész napra eltűntem, csak Jin elé mentem Shibuyába. - Épp ekkor vonult ki Miyavi is a konyhából. - De van egy olyan érzésem, hogy nem igazán hiányoztam - kacsintott rám, majd az emeletre indult.
Én kedvesen bemutatkoztam a nagyfőnöknek, majd betessékeltem a nappaliba.
Ahogy körbenéztem az emeleten, rájöttem, hogy újra elszabadult a pokol, és most először sajnáltam, hogy lentről is tökéletesen fel lehet látni.
- Sweet revenge, bitch! Üdv itthon, majom!
- Te idióta, buzi, perverz görény! Mi a franc ez?
- Te beszélsz? Nem tudom, ki lopta el az alsógatyáimat, és az isten tudja, miket művelt velük!
- Nem vagyok te! Ezért még megöllek!
- Csak visszakaptad a ma reggelit!
- Megöllek, te homokos állat!
Gondolom, mondanom sem nagyon kell, hogy a nagyfőnök szeme majd kiesett a látványtól.
Az egész felső emelet Kitty melltartóival volt kitapétázva, sőt, ahogy láttam, egy még a csilláron is lógott.
Kitty könnyes szemekkel akart kimenekülni a házból, de Aiji elkapta, s megölelte.
- Nem lesz semmi baj. Kérlek, nyugodj meg, beszélek a fejével vacsora után, oké? Csak ezt a pár órát bírd ki valahogy.
- Köszönöm.
Szipogva elindult a konyha felé, majd leült a neki fenntartott székre... Én idióta épp szembeültettem Mayával.
A sorrend a következő volt: Aiji, Bia és Kitty ültek az asztal bal felén, Vivi, Miyavi és Maya pedig a jobb felén, míg a két "nagy ember" az asztalfőkön foglalt helyet. Már amikor leültünk, akkor tudtam, hogy ezt az ülésrendet nagyon elcsesztem... Maya és Kitty gyűlölködő szemekkel bámultak egymásra, ugrásra készen.
A hangulat nem volt annyira vészes, ugyanis Bianca és Aiji kellemesen elszórakoztatták Jint és a nagyfőnököt, Miyavi pedig engem szórakoztatott az állandó kedveskedéseivel. Csak annak a két embernek volt ez a vacsora kellemetlen... Míg mi Aijiék vicces történetein nevettünk, addig Maya azzal szórakozott, hogy a vegetariánus Kitty orra alá dugdosta a húsos pálcikáit. Persze, Kitty nem is bírta sokáig türtőztetni magát...
- Te agyatlan tuskó, ne nyomkodd szegény, döglött állatot az orrom alá!
- Hisztis vagy! Ez csak egy darab hús!
- Annak a húsdarabnak valaha lelke volt!
- De csak volt!
- Ja, most már nincs, mert az undorító húsimádó dögök, mint amilyen te is vagy, megfosztották tőle!
- De ez csak egy kicseszett húsdarab!
- Az ott a kezedben egy aranyos kismalacka húsa! Megeszed azt a malackát, amelyik szerelmes volt az oroszlánba!
- Mi van?
- A klippetek, te idióta!
- Az egy mesefigura!
- Az egy édes kismalac, aminek valamelyik darabját épp most zabálod fel!
- Pontosan, nézd... Hamm!
- Te rohadt állatkínzó! - Kitty salátás tálja egyenesen Maya fején landolt.
- Te idióta! Ez most mire volt jó?!
- Állatkínzó vagy!
- Te meg egy hülye kis csitri! - Maya erre egy marék rizst dobott Kitty felé, de épp Aijit találta telibe vele. Bianca szemei hirtelen kikerekedtek, bociszemekkel kezdett bámulni a két dobálkozó lény irányába, majd hirtelen felkiáltott:
- Kajacsata!
A következő pillanatban ő is Aiji nyakába öntött egy adag rizst, majd egy darab sajt landolt az én fejemen.
Persze, nagy jókedvünkben észre sem vettük, hogy a két nyalókaimádó manó között a helyzet nagyon is komolyra vált. Már mindketten könnyes szemekkel vagdalóztak a legdurvább szavakkal... Túlságosan is egymás lelkébe tiportak.
- Bánom, hogy egy ilyen öntelt baromnak hallgattam a zenéjét, s még fel is néztem rá! Közben pedig csak egy szánalmas, mű celeb, egy pózer! Semmirekellő, érzéketlen tuskó!
- Azóta sem értem, hogyan hallgathatja valaki egy ilyen hisztis, idióta, naiv csitri zenéjét! Sosem lesztek sikeresek. Te túl kevés vagy ahhoz!
Síri csend támadt az ebédlőben. Ez nem csak a veszekedés két résztvevőjét viselte meg, hanem a körülöttük lévőket is. Hisz én is, Bia is, és Aiji is tudta, mit éreznek azok ketten. A mi szívünk szakadt meg helyettük is... Bár, az övék sem maradt ép.
Már mindenki felállt az asztaltól. Kitty és Maya szívszaggató veszekedését Miyavi szakította félbe. Maya vállára tette a tenyerét, majd így szólt:
- Már épp elég volt ennyi. Nyugodj le.
Maya szemében egy könnycsepp jelent meg, de elrohant, mielőtt az, gyengeségét jelezve lehullott volna.
Kitty nehezebb eset volt. Egy erős sírásroham a padlóhoz szorította, majd pár másodpercen belül már házon kívül is volt. De nem csak az udvarra ment ki... Alakja eltűnt a vaksötétben.
Maya POV
Ez... ez nagyon fáj.
- Már épp elég volt ennyi. Nyugodj le.
Miyavi keze a vállamon csak egy újabb csapás volt. Éreztem, ahogy egy könnycsepp kezd el lefolyni az arcomon... kettő és három... Nem maradhatok. A fájdalmam kitörését senkinek sem szabad végignéznie.
Felrohantam a szobámba, de előtte még utoljára hátrafordultam, mikor épp láttam a zokogva kirohanó Kittyt. Ekkorra már mindenki elment aludni... vagy mégsem?
- Utánamegyek...
- Vivi, ne. Minek?
- Te nem ismered Kittyt. Ha ismernéd, akkor jogosan féltenéd! Ha elveszti az eszét... És most jobban elveszítette, mint valaha... Hülyeséget fog csinálni. Megkeresem!
- Nem tudunk rajta segíteni, hagyd. Majd ha akar, hazajön.
- És ha nem fog? Mi lesz, ha soha többé nem jön haza?
- Ne beszélj butaságokat...
- De Myv, te nem ismered! Én igen! Ha baja esik...
- Gyere, most szépen lefekszünk... Akarom mondani, lefekszel, meg én is lefekszem... Holnapra biztos hazaér.
- Aludni? Ilyen állapotban?
- Gyere.
Épp az ajtóhoz értem, hogy jobban halljam, amit beszélnek, mikor kirontottak rajta. Mind a ketten szabályosan nekem jöttek, s úgy tettek, mintha ott sem lennék.
Jogos. Megérdemlem.
A szavaik megfagyasztották a vért az ereimben. Mit tettem? És miért aggódom érte ennyire? Azt hittem, hogy utálom, de... most, hogy rájöttem, amit tettem, ilyen hatással lehetett a lányra, és a tény, hogy talán most is veszélyben lehet a sötét, Tokiói éjszakában...
Féltem őt. Nem akarom elveszíteni. Kit fogok én idegesíteni, ha ő nem lesz? Kinek a bolondos vigyorát fogom bámulni csodálattal, és ki fog ördögi kacajt hallatni, ahányszor ellopja a nyalókáimat? Mihez kezdenék én anélkül az idióta, nyalókabuzi seggmanó nélkül?
Jókor jut eszembe a sok emlék:
A nap, amikor összeütköztünk...
A nap, mikor újra egymásnak mentünk, de azt azóta sem tudom, hogy nem -e csak álmodtam, mert olyan gyorsan eltűntem, hogy abban sem vagyok biztos, hogy ott voltam.
Az első igazi találkozásunk... Sosem felejtem el a rózsaszín sámlit.
Az a három hónap, amit basszusgitárosként töltöttem a zenekarodban... Mennyire összebarátkoztunk akkoriban, még ha nem is vettük igazán észre.
Az az egy hét, amit Vivi és Aiji nélkül töltöttünk... Mennyire féltettelek, mikor összepottyantál a lakásomon, és még aznap vittem neked kaját, majd elaludtam a kanapén.
Mennyire fájt, mikor Aijit sírni láttam Bianca miatt... Akkor is te jártál az eszemben. Most megéltem azt a fájdalmat, amit ő érzett akkor... Amit én annyira irigyeltem tőle.
És milyen szép volt, mikor kézen fogva jöttek be hozzánk... Akaratlanul is egymásra néztünk akkor.
A buzi, égimeszelő nyúl és a porbafingó szivárványmanó.
Akárhányszor is szóltam le a színes fejed, mindig tetszett.
Az összeköltözésünk napján, amikor a homlokodra firkáltam, hogy lúzer, előtte percekig bámultalak. Annyira édesen aludtál, hogy még az arcod is megsimogattam.
Annyira édes vagy. Gonosz, de édes.
És a legnagyobb baklövést akkor követtem el, amikor ma, azokat a szavakat vágtam a fejedhez. Nem csak egy semmirekellő liba vagy... Sőt. Te vagy az első lány, akinek a szavai hatással voltak rám, akár a dalaidban, akár csak akkor, amikor lehordtad a fejem.
Te voltál az első, akinek a dalai könnyeket csaltak a szemembe.
Az első, akinek kemény szavai fájdalommal töltötték meg a lelkemet.
Az első ember, akinek hiánya igazán fájdalmat okozna.
Nem bírom tovább... Alkohol. Tökéletes.
Nézz csak rám. Semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy újra itt légy, hogy leordítsd a fejem, hogy salátát vágj hozzám... és, hogy leszólhassam azt az aranyos buksid...
Kitty, gyere vissza... Istenem, ha létezel, kérlek, hozd vissza őt!
Nem tudom, mihez kezdenék nélküle. Nem is akarom tudni. Én csak... én csak vissza akarom őt kapni.
Őt, kinek jelentését az életemben nem igazán lehet szavakba foglalni.
Ha ezt az érzést muszáj lenne körbeírnom, valami olyasmi lenne, mint... Gyűlölve szeretni.
21. fejezet
Kitty POV
Na ácsi, hol itt az ajtó?
A sok alkohol után, amit magamba nyomtam, nem igazán találtam meg még azt bazi nagy valamit sem, ami igazából az orrom előtt volt.
Van csengő, becsengetek. Ennyit még ittasan is meg tudok csinálni.
Látom, ahogy valaki az ajtóhoz siet. Szerencsémre épp az a malacképű idióta bunkó Maya az.
Mivel az ajtónak voltam nekidőlve, így amint azt kinyitotta én egyenesen az ölébe hullottam. Fuj. Azt a', milyen szép, kerek mondatokat vagyok képes kicsikarni magamból, így hajnalok hajnalán!
- Te idióta fruska - mondta, alig állva a lábán. - Aggódtam érted.
- Te csak értem ne aggódj.
- Oké. - Elengedett, így a földre rogytam. Milyen nehéz lehetett rájönni, hogy ha egy ittas embert elengednek, elesik… Vagy csak nekem nehéz? Lehet, mert ittas vagyok. Na jó, agy kikapcs. - Akkor csak tápászkodj szépen fel magad, ha nagy a pofád.
- Inkább kint maradok, minthogy megint hozzám érj - ordítottam a képébe, dülöngélve, hangom elcsuklott… végül is, minden volt az az előző, csak nem ordítás. Magyarul, az első szó hazugság. Ez sem lett értelmes… na, mindegy, azt hiszem, feladom.
Ügyesen felálltam, és az képébe nyomtam arcom.
- Tudom én, mire megy ki a játék, kis pedofil!
- Nagyon tudhatod ám, ki nem állhatlak! Idióta, semmirekellő szőke…
- Nézd csak, kinek jár a szája! - nyúztam meg a hátsó szőke tincseit. - Bűzlesz az alkoholtól. Addig süllyedtél, hogy otthon ittad le magad egyedül? Mily szánalmas.
- Te beszélsz? Én legalább biztosítottam a hazajutásomat, nem úgy, mint te. Meg is ölhettek volna.
- Nincs akkora szerencséd, édes! - hajoltam a nyakához. Aszta, ennek a görénynek aztán igazán jó illata van…
- Ne másszál rám, kis vakarék! - fogta meg a derekam és a lépcsőre dobott. Au.
- Mászik a halál! - néztem rá ölni vágyó szemekkel, s feljebbtoltam magam a lépcsőn. Maya el akart menni mellettem, de a kezemmel kilábasoltam. Ügyes vagyok?
- Te rohadék.
- Kölcsön lökés visszajár.
Szemeimben és ajkamon is ördögi kacaj játszott.
- Ezt még megkeserülöd.
Mire ezt a mondatot sikerült kimondania, én már feltáncoltam magam a felső emeletre.
Maya dühös szemekkel utánam eredt, de a lépcsőn feljövet orra bukott.
- Na, nézd csak ki pofázik, tanulj meg járni, haver!
- Megöllek!
Maya hirtelen előttem termett, megállt bennem az ütő a félelemtől, ahogyan felém rohant.
Teljes erővel a falnak lökött - a fájdalomtól egy apró nyögés hagyta el a számat -, majd az egyik kezét a csípőmre tette, másikkal pedig olyan erősen markolt a hajamba, hogy a fejemet sem tudtam mozgatni. Valószínűleg épp ez volt a szándéka vele, nem?
- Te kis vakarcs, ezt most rohadtul megbánod!
- Tényleg? Mit teszel? Megölsz? Megversz? Vagy tán... Megerőszakolsz? - csicseregtem az utolsó szavat nevetgélve.
- Most, hogy mondod... - Maya még erősebben tépte a hajam, a fejemet jobbra billentette, beleszippantott a nyakam hajlatába, majd beleharapott.
A fájdalom és a vágy egyszerre csapott fel bennem.
- Nem tudsz megerőszakolni.
- Miért is? - bámult az ajkamra eszméletlen közelségből, mint a vadász a frissen fogott prédájára.
- Azért mert ahhoz két ember kell. Mi van akkor... ha például... nem állok ellen?
Maya egy óriási levegőt vett, majd morgott egyet.
- Te aztán aljas vagy. Ki nem állhatlak, bárcsak megdöglenél... Miért vagy ennyire kívánatos?
- Ezen én is elgondolkoztam már párszor.
- Egoista bunkó - csókolt végig a nyakszirtemen, s szorított magához a csípőmnél fogva.
- Te beszélsz? - kapkodtam a levegőt, s néztem a plafonra, majd néha be-becsukogattam a szemem.
- Hogy én mennyire utállak… - harapott bele a nyakamba és teljes erejéből szívni kezdte az érzékeny bőrt.
Nem hagytam magam. Teljes erőmmel ellöktem, a szűk folyosó másik falának csapódott.
Hozzásimultam, kezem a pólója alá kúszott, majd teljes erőmmel végighúztam a hátán a karmaim.
- Rohadék.
Maya erősen megszorította a derekam, alig kaptam levegőt, majd lassan gyengült a szorítása, de azt meg a pólóm bánta. Elengedett, de karmolni kezdte a hasfalam, s közben húzta felfelé a felsőm.
- Hé, egy nővel gyengédebben kell bánni - mondtam, miközben megszabadított a fölösleges ruhadarabomtól.
- Nem vagy te nő, csak egy kis csitri.
- Mégis kívánsz.
- Az nem szó...
Maya óriási lélegzeteket vett. Próbálta legyőzni a vágyát. Hát igen, neki van egy kis esze ittasan is.
De hiába. Bármennyire küzd, ahhoz már nem elég józan, hogy ekkora vágyat leküzdjön.
- Add fel, drágaság, nem hagyom, hogy megtántorodj. Nem hagyom, hogy nyerj.
- Nem harcolok veled.
- Feladod?
- Nem.
Hirtelen pörgött velem egyet, s újra nekicsapott a falnak, majd erőteljesen csókolni kezdte a nyakam, az arcom majd az ajkam.
Az ajkamhoz érve olyan hevességgel és erővel csókolt, hogy egyértelműen a tudtomra adta: Én nyertem.
Hasonló hévvel csókoltam én is vissza őt. Első másodpercek mintha érzelmekkel dúsultak volna, de egyhamar visszanyertük önmagunk. Elrugaszkodtam Maya ajkaitól, jobb kezem karmait a nyakába vájtam, majd másik oldalt pedig óriásit haraptam belé. Ő a csípőmet simogatta gyengéden majd egyre erősebben akaszkodott az övrészemre.
És itt elkezdődött a "ki vetkőztet le kit hamarabb" játék.
De ebben az esetben Maya öngólt rúgott. Csak egy kicsit kellett megemelnem a fehér pólójának a végét, mint jól nevelt kiskutya dobta le magáról azt.
Végigsimítottam a mellkasán és a hasfalán, majd megszorítottam a csípőjét olyan erővel, hogy a levegő is megakadt a tüdejében. Cserébe újabb karmolásokat kaptam a már csupasz combomra.
Maya ölébe vett, átkulcsoltam a lábaim a csípőjén.
Bevitt a sötétbe burkolózó hálószobájába. Ha nem lettem volna annyira ittas, féltem volna. Nem is kicsit… de aznap…
Minden más volt.
***
Amint beértünk az ajtón, Maya óriási hévvel az ágyra dobott. Amint felém ért, végig karmoltam a nyakától a csípőjéig, majd lefejtettem róla az övcsatját.
- Segítsek, kislány?
- Tőled segítség? Kösz, nem… - haraptam erőteljesen az ajkába, majd gyorsan és ügyesen megszabadítottam a nadrágjától.
- Te idióta, ez vérzik! - mutatott a vérző szájára egy enyhe mosoly közepette, majd egy csepp vért az ujjára vett, s végigkente az ajkamon és a mellkasomon.
- Megérdemelted.
- Neked lesz rosszabb. Mert az ajkam felmondta a szolgálatot, így hát más fegyverekhez kell folyamodnom - vigyorodik el.
Egy ördögi mosoly hagyta el a számat. Tudtam, mi következik. Nem is haboztam, levettem Mayáról az utolsó ruhadarabot is. Az alsónadrágját.
***
Mennyi érzés egy érintésben. Már ha ezt lehet érintésnek nevezni.
Utálat, harag, szeretet, aggódás, félelem a holnaptól. Nem érdekelt már minket semmi. Csak a testünk ritmusa, karmaink és fogaink játéka egymás testén... És a letagadott óriási szenvedély tüze, ami az első pillanattól körülöttünk lobogott.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés